A filoxéra (lat. Phylloxera vastatrix) szőlőpusztító gyökértetű. Észak-Amerikából került Európába.

Népi nevei: filoxer, filoxéria (általános), finóca (Somogy megye). A filoxérával szemben az európai szőlőnek (Vitis vinifera) nincs ellenállóképessége. Európában először Franciaországban bukkant fel 1863-ban, Magyarországon 1875-ben észlelték Pancsován.

A betegség terjedése ellen sürgős óvintézkedéseket tettek.

A községeket, amelyekben filoxérát találtak, zárlat alá helyezték, a szőlőfürt kivételével a szőlőnövény bármely részének kivitelét megtiltották, általánosan korlátozták a vesszőforgalmat, ezek azonban mit sem segítettek. A filoxéra 20 év alatt végigpusztította összes szőlőterületünk 2/3-át. 1897-ig 666 820 kh szőlőből 391 217 kh pusztult el, szinte az összes kötött talajra telepített szőlőállomány.

A védekezés módjának kidolgozásában a filoxéravész által legjobban sújtott Franciaország járt az élen.

Kezdetben egyszerűen a megtámadott szőlőterület kiirtásával, vízzel való elárasztásával, majd szénkéneges gyérítéssel próbáltak segíteni. A végső megoldást az ellenálló amerikai alanyfajták meghonosítása jelentette. Egyik legjelentősebb mezőgazdasági kultúránk katasztrofális méretű pusztulásának társadalmi következményeit csak súlyosbította, hogy egybeesett a századvégi elhúzódó agrárválsággal.

A hamarosan meginduló felújítás fő jellemzője volt az állami irányítás.

Törvényekkel és rendeletekkel, intézmények felállításával és adókedvezményekkel támogatták a rekonstrukciót, ami gazdasági program lett. Az új homoki ültetésekre és az amerikai alannyal újjá telepítettekre pl. hatévi adómentességet adtak (1891: 1. tc.). Hamarosan végleg eltörölték a még fennálló dézsmaváltsági (1895) tartozásokat. Az állami beavatkozásnak nemcsak az volt a jelentősége, hogy anyagilag lehetővé tette a mielőbbi rekonstrukciót, hanem hogy azt összekapcsolta a szőlőművelés racionális alapokra helyezésével. Az „új irányú” szőlőművelés terjesztésére tanfolyamokat szerveztek, jutányos áron biztosítottak alanyvesszőt és oltványokat a fontosabb hegyvidéki területeken.

A szakszerű művelési eljárások terjesztésének egyik fontos eszköze az előnyös feltételekkel nyújtott telepítési kölcsön volt.

A kölcsönvevő köteles volt hivatalos bizottság által jóváhagyott művelési tervet készíteni. A kedvezmények nagyobb mértékben a hegyvidéki területekre vonatkoztak. A homoki szőlőtelepítés amúgyis fellendült, amikor nyilvánvalóvá lett a homoknak a filoxérával szembeni immunitása. Egyszeriben felszökött az eddig értéktelen futóhomok ára. Különösen a Duna–Tisza közén, de az Alföld más részein is nagyarányú parcellázások kezdődtek. Az 1880-tól 1890-ig eltelt tíz év alatt országosan mintegy 90 000 kh-dal növekedett a homoki szőlők területe. Pedig az igazi nagy telepítési korszak még csak ezután következett. A hegyvidéki, ill. kötött talajú szőlők nem tudták többé visszaszerezni korábbi főlényüket, sőt területileg végérvényesen elmaradtak a homoki szőlőkkel szemben.

A filoxéravészt nagy cezúraként tartjuk számon szőlőművelésünk történetében.

Valójában a változásoknak csak egy kis része, a védekezési eljárások (szénkénegezés, oltás) meghonosodása és elterjedése volt a filoxéra közvetlen következménye. Közvetve azonban a termőszőlők nagyobb részének elpusztulásával megkönnyítette a művelés új alapokra helyezését. Annak a racionalizálásnak lett elindítója, aminek már évtizedekkel előbb kellett volna kibontakoznia szőlőművelésünkben. Ebben a munkában élen járt a Kecskemét környéki nagy múltú homoki kultúra, melynek eredményeit jól hasznosították az új helyzetben, s hamarosan vezető szerepet töltött be a rekonstrukció végrehajtásában.