Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

Egy hős angol tábornok

Sir Hector Macdonald minden angol ember büszkesége volt. A legalacsonyabb sorból felküzdötte magát a legmagasabb rangig. Magas állását hajthatatlan akaratának, hősies lelkének köszönhette. Számtalan csatában vett részt, legutóbb a boer háboruban, ahol hősiességével annyira kiérdemelte hazája és királya elismerését, hogy őt az angol birodalom tulajdonát képező Ceylon-sziget parancsnokává, illetőleg kormányzójává nevezték ki.


A hős tábornok ellen azonban nagy vád támadt, amely vád miatt Londonba hívták. A vád, a melylyel a tábornokot illették, az volt, hogy fiatal, tizenkét-tizenhárom éves leány-rokonát szerelmével ostromolta volna és most, mikor a kis serdülő leánykából egyszerre anya lett, kitudódott volna a titok.


Mikor Macdonald Párisba ért, ott egy képes lap ugyanezt a vádat terjesztette róla és olyan erős színekkel, hogy ez végkép elkeserítette a tábornokot és fegyverhez nyult. Hátrahagyott azonban egy levelet, melyben megírja, hogy azért válik meg az élettől, mert ilyen szemtelen vád ellen nem tud védekezni, méltóságán alulinak tartja a védekezést, de most utolsó levelében kijelenti, hogy az ellene emelt vád rágalom és ő ártatlan.


Miután ezt a levelet megírta, Párisban a szállodában agyonlőtte magát. Holttestét elvitték Angolországba és ott a legnagyobb csendben temették el. Érdekes, hogy egy szenvedélyes angol gyűjtő 12,000 forintot ajánlott fel azért a tükörért, a mely előtt Macdonald tábornok agyonlőtte magát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98