Dtum
Login with Facebookk
1904 | Április

Az apjáért

Budapesten egy fiatal másodéves egyetemi tanuló, Erhardt József az utczán ötször rálőtt egy nagy gyár vezető tisztviselőjére, Glazer Gyulára s hogy meg nem ölte, csak véletlen.

 

Kétségbeesett tettét a merénylő ifju azért követte el, mert a férfit,a ki ellen tört, édesapja romlásával, magának. éhező testvéreinek nyomorúságával okolta.

 

Glázer Gyula a Schlick-féle vasgyár fő tisztviselője az öreg Erhardtot valami szabálytalanságért az állásából elbocsátotta és a fiu előadása szerint, ő volt az, a ki megakadályozta azt is, hogy az állását veszített ember másutt kapjon hivatalt, munkát magának, családjának kenyeret. Ez keserítette el a fiut, ez kergette a rettenetes szándékig, hogy életet oltson, gyilkosságot kövessen el.


Április 6-ikán délben, mikor Glázer lakásából hivatalba akart menni, Erhardt József már a lakás kapujánál várta, és rálőtt, de nem talált és Glázer futni kezdett. A többi lövés is csak téli ruháját érte. E közben a lövöldözőt ártalmatlanná tették és bekísérték a rendőrségre, onnan pedig a törvényszékhez.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98