Dtum
Login with Facebookk
1904 | Augusztus

A sertésvész elleni orvosság kérdéséhez

Vannak dolgok e földtekén, melyeket a véges elméjű, de normális észjárású ember megérthet.

Vannak aztán dolgok, amelyek minden józan eszű ember előtt érthetetlenek. Nagy idő óta nem láttunk olyan érthetetlen dolgot, mint a földmívelésügyi kormány megfoghatatlan, kimagyarázhatatlan eljárását a Simay-Hazslinszky-féle sertésvész elleni orvosság ügyében. 

A monori próbák eredményei, a gazdák érdekeit megvédeni hivatott gazdasági egyesületek, köztük az O. M. G. E. határozott állásfoglalása a forgalmi engedély megadása mellet, ezer birtokos gazdának hit alatt felajánlott vallomása, hogy a gyógyszer kigyógyította vészes állatjaikat, számtalan nagy birtok előkelő tulajdonosának személyes közbenjárása, szóval ez a sok döntő bizonyíték és körülmény nem vala elegendő megtörni azt a jobb ügyre érdemes csökönyösséget, mely ez ügyben illetékes helyen megkövesedett.  A megtartott enquette eredménye equale = zero.

A szaktanácsadók leplezetlenül kimutatták foguk fehérjét és kézzel lábbal ellene szegültek az engedély megadásának.
Sőt sikerült a minisztert is kapaczitálniok, a ki erre azon igéretét, hogy ha csak az világlik ki az enquette rendjén, hogy a sertésvész elleni orvosság nem ártalmas, már akkor is kiadja az engedélyt, egyszerűen vissza szivta. Ellenben ujabb próbákat rendelt el, melyek állami birtokon lesznek megtartandók – és csak ezeknek eredménye után következik a döntés. 

Jól van! Ez ellen se lehetne senkinek kifogása, ha …
De ez a ha, ez a czigány praepositum okoz éppen sokaknak nagy gondot. Mert ha ezek a próbák teljesen szabályszerűleg hajtatnak végre, - ha ezek alatt a próbák alatt minden ember, akinek a dologhoz köze van, lelkiismeretesen fog eljárni és végül: ha megbizhatnánk a majd ellenőrzés okából ott működő szakszemélyzetben, - akkor készséggel belenyugodna mindenki ebbe az intézkedésbe. 

De … valljuk meg őszintén és nyiltan, hogy mi és velünk sokan, egyáltalában nem tudunk bizni.
Nem tudjuk ugyanis elhinni, hogy elfogult emberek, a kik kárt is szenvednének a szer jóságának documentálása esetén, szóval oly egyének, kiknek eddigi állásfoglalása mind csak azt bizonyítja, hogy ellenséges érzéssel, végső lehelletig hajlandók küzdeni a Simay-féle szer ellen, ebben az esetben részrehajlatlanul járjanak el. És ezért ezektől a próbáktól nem sokat várunk. 

Ha tehát a miniszter minden áron gyámkodni és atyáskodni akar az inteligens magyar gazdaközönség felett és rosszul alkalmazott óvatosságból annyi és minden értelmes ember előtt elegendő bizonyíték daczára, nagy kárára a gazdaközönségnek, még tovább is huzni-halasztani kivánja ezt az odiosus ügyet, ugy legalább fogadja el fönnebi propozicziónkat és nyugtassa meg ilyenformán a felizgatott, méltatlankodó magyar gazdákat. Mert igenis izgatottak vagyunk, látva ezt a hajszát, melyet a hivatalos apparatus folytat egy szer ellen, mely számtalan gazdának gyujtott reményt az iránt, hogy ismét foglalkozhatik az egykor oly jövedelmes sertéstenyésztéssel. 

Kimondjuk nyiltan: mi semmi jót sem várunk olyan próbáktól, melyek a hivatalos szakemberek ellenőrzése mellett hajtatnak végre.
Ismerjük elfogult nézetüket, melynélfogva csak az oltás jó az ő szemükben, csak az oltás kedves előttük, mert bárha eldöglenek is az oltott sertések, az ő díjazásuk bőségesen kijár. 

Hát hogy lehessen azt kivánni, hogy valaki maga ellen, a saját zsebe ellen beálljon önzetlen hazafinak.
Jónak deklaráljon egy oly orvosságot, melyből neki semmi, de semmi haszna nincsen, sőt ellenkezőleg, annak engedélyezése megfosztja eddigi jövedelmének egy részétől. 
Senki se képzeljen felőlünk akkora naivitást, mintha azt hinnők, hogy eme felszólalásunknak sikere lesz.
A mai kormányzati elv szerint soha se veszik figyelembe a közérdek iránt is fogékony érdekeltek felszólalásait. A kutya ugat és a karaván halad! És marad minden a régiben… 
Egy gazda a sok közül

E czikket egyik kiváló magyar földbirtokostól kaptuk. Miután nézetét teljesen és szivből osztjuk, közzétettük ugy, a hogy beküldetett, minden javítás vagy kihagyás nélkül. A beküldő pedig fogadja ez uton is hálás köszönetünket.
A szerkesztő



Röviddel később


Végre meg van adva a mód a Simay-Hazslinszky-féle sertésvész elleni gyógyszer forgalomba hozatalára.
Közvetlen lapunk zárta előtt kaptuk a hírt, hogy a m. kir. belügyminiszter urnak másutt hivatolt rendelete értelmében nincs már semmi leküzdeni való akadály és a Simay-Hazslinszky-féle gyógyszer forgalomba hozható a nélkül, hogy erre külön engedélyre lenne szükség. 

Dr. Hazslinszky diplomás gyógyszerész és mint ilyen, joga van bármily gyógyszert árulni, mindaddig, amig annak ártalmas, kártékony volta be nem bizonyitható.
A „Sarin”-nál ez az eset ki van zárva. Hisz a földmivelésügyi miniszterium kebelében csak nem rég megtartott enquetten, még a gyógyszer iránt határozottan elfogult szakférfiak is elösmerték annak ártalmatlan voltát. 

Nagyon helyesen járnak el tehát a feltalálók, ha végre valahára a nyilvánosság elé lépnek és nem várnak tovább összedugott kézzel az engedély megadására.
Nagyon helyes, hogy a már igen sok esetben feltétlenül sikeresnek bizonyult gyógyszerüket a magyar gazdaközönség bírálata és elfogulatlan itélete alá bocsátják.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98