Dtum
Login with Facebookk
1904 | December

A jövő évi programm

Messze esik még az az időszak a mikor groundjainkon ismét felpezsdül az élet, de azért a jövő év nagy eseményeit már most is érinthetjük néhány szóval. Mint az elmult két esztendőben, az 1905. évben is megrendezi a Magyar Athletikai Club nemzetközi lawn-tenisz versenyét, melyre ezuttal a világhírű Doherty fivéreket is várják. Még a lefolyt évben megindult volt ez irányban az írásbeli tárgyalás; kivülök egy nagyobb angol csapat megnyerése is kilátásban van.

 

Közelebbi szomszédjaink ez évi mókázásukkal eljátszották azt, hogy ők képezzék a nemzetközi tervezet sarkkövét; helyesebb és sportunk fellendítésére fontosabb is, ha távolabb, de tökéletesebb regiókban keressük e verseny nemzetközi jellegének biztosítékát. A Budapesti Lawn-Tennis Club – most már évek óta – 1905-re is kiírja bajnoki versenyét. Örömmel értesülünk arról, hogy a Budai Torna Egylet is tervez nagyobb versenyt. A Műegyetemi Athletikai és Football Club is meg fogja rendezni főiskolai bajnoki versenyét.

 

A vidéken néhány idei igéretét visszük át a jövő év számlalapjára. Kérdéses persze az, hogy mennyi váltódik be ezekből. Mint régibb óhajt, melynek megvalósitása érdekében már többször emeltük fel szavunkat, átvisszük a jövő esztendőre a magyar szövetség megalakításának eszméjét. Hogy ez ugy a szabályzatok egységesítése, mint pedig a honi lawn-tenisz játék fellendítése és a külfölddel való relációink élénkítése szempontjából mennyire fontos volna, ezt már többször fejtegettük; e pillanatban sem mulaszthatjuk el azonban azt, hogy ujra reáirányitsuk a figyelmet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tenisz-naptár 1893-ból A Doherty-fivérek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98