Dtum
Login with Facebookk
1905 | November

Rablógyilkosság Debreczenben.

Nov. 6-ikáról 7-ikére virradó éjjelen rablógyilkosság történt Debreczenben. Melynek Kovács Ferencz jómodu gazda esett áldozatul, kit a rablók agyonlőttek, s az ugyanazon házban lakó Palka András szabót sulyosan megsebesítették.

 

A rablók, a kik hatan lehettek, az éjfél utáni órákban törtek be Kovács Melius – téri házába, mely a város központján fekszik. A hálószoba ajtaját Kovács és családja eltorlasszolták, de végre is rájuk törtek, s egy lövés Kovácsot találta, ki erre az udvarra futott.

 

Még annyi ereje volt, hogy segítségért kiálthatott, s aztán holtan rogyott össze. A zajra kifutott az udvarra az egyik lakó, Palka szabó, a kire szintén rálőttek és megsebesítették.

 

Palka az utczára futott ki, hogy segítséget szerezzen, de a rendőrök csak sokára kerültek elő, mikorra a rablók már elmenekültek csekély zsákmányukkal. A rablók után csekély nyom maradt, de azért a
tettesek úgy látszik mégis megkerültek.

 

A főbűnöst, Sóvágó János rovott multú böszörményi embert, már elfogták. Sóvágóra úgy Palka, mint a huszárőrmester ráismert, a ki a gyilkosság éjszakáján épen a Kovács-ház előtt ment el.

 

Sóvágó egy vad kinövésű, hatalmas termetű emberrel együtt épen akkor menekült szörnyű tettének színhelyéről. Sóvágó, mikor megpillantotta a huszárőrmestert, revolvert szegezett rá: *Hallgass, mert halálfia leszel!*Az őrmester egy pillanatra meghökkent. Mire magához tért, a két alak elmenekült. Sóvágó utközben odaszólt társához: *Most már jerünk ám!*

 

Az őrmester a szembesítésnél Sóvágót felismerte. Egyébként a Kovács-háznál történt helyszíni szemle alkalmával megállapították, hogy Sóvágó János lába teljesen illik azokba a nyomokba, a melyek mint bűnjelek maradtak hátra.

 

Sóvágó valósággal született gonosztevő. Ő volt hőse a bükszentmihályi rablógyilkosságnak. Ő ölte meg Dogaly földbirtokost, egy tekintélyes öreg urat. Ekkor a törvényszék kötéláltali halálra ítélte.

 

A Kuria kegyelmet enyhített az ítéleten. Része volt a pallagi rablótámadásban s a martonfalvi postarablásban. Most augusztusban töltött ki négy és félévi fegyházbüntetést a pallagi rablótámadásért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98