Dtum
Login with Facebookk
1905 | Szeptember

A transzbajkáli vasút

Ez az a sokat emlegetett vasút, amelyen az oroszok a háboru harcztereire szállítják az annyira olcsó emberanyagot. Hosszu-hosszu az utja ennek a töbnyire jég és hó között száguldó vasutnak, melynek egész vonalhosszát végig a nagy szibérisi hósivatagon fegyveres erő őrzi. Huszonegy napi utjába kerül a prüszkölő gép.


A traszbajkáli vasút csakugyan a nagyság átkának nevezhető. Oroszországnak ez a vasúti vonal több, mint 51 millió rubeljébe került, ami igen nagy összeg, ha elgondoljuk, hogy egy rubel majd két forintot teszen a mi pénzünkön.

 

És ezért a rengeteg pénzért egy lehetetlen alkotással szaporodott csupán a nagy orosz kolosszus, melyről igen helyesen jegyezte meg az egyik német iró, hogy agyaglábakon áll. A vasút tudniillik egy vágány és még a legnagyobb sietéssel sem képesek az oroszok egyszerre több, mint 10 vonatot járatni rajta.

 

Igy is egy-egy kitérőben néha 19-20 órát áll a vonat, míg tovább mehet. Képünk a vonatnak egy olyan részletét ábrázolja, ahol ez a több, mint háromnegyed óra hoszszu és már mandzsu földön lévő Tien-lin alaguton jön ki ismét a nyilt pályára. Ennek a rettenetes hosszu pályatestnek örzésében több, mint 7000 ember lelte eddig a nagy hideg által halálát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98