Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1906 | Február

Új műkereskedés

A műtárgyak megkedveltetéseinek és terjesztésének egyik elsőrendű eszköze kétségen kívül az izléssel és tudással vezetett műkereskedés. A közönségre nézve nagy kényelem az, ha központi jó helyiségben, minden fáradság nélkül, úgyszolván belebotlik a csinnal és izléssel rendezett üzletbe, hol tetszetős képek, szoborművek s a bibelot különböző tárgyai kinálkoznak a megvételre.

 

Hátha még mindezeken az előnyökön kívül az a tudat és bizonyosság is bátorítja, hogy nem nyerészkedésre számító magánvállalkozóval áll szemben, hanem olyan részvénytársasággal, melynek tagjai maguk is műbarátok, így tehát ideális alapra fektetik vállalkozásukat.


A minden szépért és nemesért lelkesülő Molnár Viktor közoktatásügyi államtitkárnak ilyen újabb alkotása az Uránia-műkereskedés, mely pár nap előtt nyilt meg a király bérházában s mamár kedves találkozási helye a magyar főváros műbarátainak.

 

A műkereskedés a Klotild-palotával szembe eső földszinti sarok és félemelet kisebb termeit foglalja el, melyek már nem egy alkalommal szolgáltak kiállítási helyiségül. Az igazgatóság előkelő izléssel diszitette a mozgatható falak által elválasztott kis termeket, melyek inkább magángyüjtemény, mint kiállítás jellegét kölcsönzik a kereskedésnek.

 

Mindjárt belépéskor az az érzés fogja el a nézőt, hogy ebben a helyiségben nemcsak megválogatott festményeket, szoborműveket talál, hanem arra nézve is utasítást kap: miként járjon el , ha lakását a művészeti és iparművészeti tárgyak fölhasználásával intimmé és lakályossá kivánja tenni. És ez nagy előny, mert nálunk a lakásberendezéseknél még a tehetősebbek is a kárpitosok izlését és tudása után szoktak igazodni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Képek az Uránia műkereskedés kiállításából Képek az Uránia műkereskedés kiállításából
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
A csillagos ég ismerete A csillagos ég ismerete
A csillagászat, amely egyike a komplikáltabb tudományágaknak –...
Atlétáink lehengerelték a cseheket Atlétáink lehengerelték a cseheket
Szombaton és vasárnap tartották meg Prágában az első cseh-magyar...
Hogyan fogadja Belgrád a Tardieu-tervet? Hogyan fogadja Belgrád a Tardieu-tervet?
Vasárnap utaztak vissza Budapestre Balkányi Kálmán és Vértes Emil,...
Letartóztatott automobil
A mult hét egyik napján a győri és komáromi rendőrséget táviratilag...
Korcsolyázás Korcsolyázás
A korcsolyázás egyike azon ritka sportoknak, mely túlzottan (pedig a...
Halálos ítélet Gyöngyösön Halálos ítélet Gyöngyösön
Egerből jelentik a Magyar Kurirnak: A közel hathónapos proletáruralom...
Kitűzték a szt. louisi olympiai uszóversenyek időpontját Kitűzték a szt. louisi olympiai uszóversenyek időpontját
A szt. louisi olympiai uszóversenyek is szeptember 5-9 én lesznek az...
Állami bányavásárlások Állami bányavásárlások
Az állami bányavásárlások végre törvényjavaslat alakjában is a Ház...
Katonák és fegyvereik Katonák és fegyvereik
A magas hegységekben folytatott harc mind a parancsnokokkal, mind a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98