Dtum
Login with Facebookk
1906 | Június

Vizsgálat két munkásszövetség ellen

A belügyminiszter május 29-ikén leiratot intézett a fővároshoz az aratómunkások ügyében. A leiratban ezeket mondja:
Hatósági jelentések az ország munkásnépe között széleskörű mozgalom észlelhető, melynek czélja a munkásokat főleg az aratószerződések megkötésétől visszatartani, a szerződésre hajlandókat megfélemlíteni sőt azokat, a kik már elszerződtek, a szerződés felbontására biztatni és ezáltal az aratási munkákat megakadályozni.

A jelentések szerint megállapították azt, hogy a nagy mértékben aggályos, a vagyonbiztonságot, sőt az állam közgazdasági érdekeit is felette fenyegető mozgalom a „Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége” és az „Országos Munkásvédő Szövetség” köréből indul ki.
 
Ezek a szövetségek a mozgalmat kiküldöttek, lázító és fenyegető kiadványok által állandóan szítják, a munkásügyekre illetéktelen befolyást gyakorolnak, a más vidékbeli vagy kisegítő munkásokat pedig terrorizálják és ezzel a gazdasági és társadalmi törvényes rend felbontására vezető akcziót fejtenek ki, mely államhatalom tekintélyének aláásására is alkalmas. 

Minthogy ez a működés világosan a kormányhatóságilag láttamozott alapszabályok keretén túlmegy, a miniszter felhívja a polgármestert, hogy a nevezett két szövetség központi vezetősége, valamint netán fennálló helyi csoportjainak vezetői ellen a legszigorúbb vizsgálatot rendelje el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aratási ünnep a Karádi uradalomban Aratási ünnep a Karádi uradalomban.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98