Dtum
Login with Facebookk
1907 | December

A német császár Angliában

Már legutóbbi számunkban megemlékeztünk arról, milyen szivélyes fogadtatásban volt része a német császárnak Angliában. Mindenfelé őszintén ünnepelték s így a császárlátogatás igen jó hatással lesz a két nemzetnek egymással való viszonyára.

 

Különösen lelkes ovácziókban volt része a német császárnak a cityben. London legelőkelőbb városnegyedében. Tiszteletére a londoni városi testületek díszlakomát is adtak a gyönyörű Guild Hallban. Erről az ünnepélyről készült pompás képünket bemutatjuk olvasóinknak.

 

A császárt és a császárnét maga a lordmayor vezette a helyükre, ami a legnagyobb megtiszteltetés jele. A főhelyet angol ősi szokás szerint a lordmayor, mint házigazda foglalta el, mellette jobbról a német császár, balról a császárné ült. A császár mellett Lady Bell, a lordmayor felesége ült, a császárné mellett pedig az angol trónörökös a wallesi herczeg és neje foglaltak helyet.

 

A díszebéden a lordmayor feliratot nyujtotta át a császárnak, melyben a lakosság örömének ad kifejezést a felett, hogy vendégül láthatja a császárt, akinek népe iránt az angol nemzet tisztelettel, barátsággal és rokonszenvvel viseltetik. Képünk azt a jelenetet ábrázolja, mikor a lordmayor felolvassa az üdvözlő feliratot.

 

A császár kezét nyujtotta a londoni polgármesternek és a válaszában felköszöntötte a londoni polgárságot. „Mikor a Citybe érkeztem” – szólt a császár – „az utvonal gyönyörű díszítései között egy üdvözlőtábla ötlött eszembe. A felírása ez volt: „ A vér sűrűbb, mint a víz.” Bár lenne ez a két rokonnemzet közötti viszony őszinte kifejezése!”

 

A császár azután hangoztatta azt a jó barátságot, amelylyel királyi nagybátyja és országa iránt viseltetik és a mely a rokonszenves fogadás által csak megszilárdult. Azután a lordmayor egészségére ürítette poharát.


A lakomát ábrázoló érdekes képünkön kívül, még két megkapó jelenetet mutatunk be olvasóinknak a császárlátogatásról. Az egyik azt a pillanatot örökíti meg, mikor a német császári pár a Hohenzollern jachtról kiszállva, angol partra lép.

 

A fejedelmi vendégeket a walesi herczeg fogadta. Megjelent a tengerparton a portsmouthi tengerészeti kar is a haditengerészek diszcsapatával. Képünkön a díszszázad előtt elvonuló császárt láthatjuk, amint meghallgatja a századot vezető tiszt jelentését és üdvözli a fogadásra megjelenteket.


Egy másik bájos képünk a két uralkodó-pár találkozását ábrázolja a portsmouthi vasúti állomáson. A császár angol admirálisi ruhában, az angol király pedig az 1. porosz dragonyosezred egyenruhájában jelent meg a történelmi jelentőségű találkozón.

 

Képünkön láthatjuk, amint az angol királyné megöleli a német császárnét, aki, mint volt angol herczegnő, örömsugárzó arczczal mondta fejedelmi rokonának: „Olyan boldog vagyok, hogy hazajöhettem az én édes szülőföldemre!”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A német császár legújabb arcképe. Angolországi látogatása alakalmával készült A német császár Angliában A német császár Angolországban A német császár angolországi látogatása. Az angol admirálisi egyenruhában lévő Vilmos császár beszélget a walesi herceggel A német császári pár Angliában A német császári pár udvari vadászaton Angliában
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98