Dtum
Login with Facebookk
1907 | Július

A szines fényképezés feltalálói

A fényképezés technikája a legutóbbi tiz esztendőben rohamosan fejlődött. A Photo Clubok kiállitásain bemutatott fényképek közül nem egy versenyre kelhet igen sok müvészi festmény szépségeivel.

Egyet azonban nélkülöznünk kellett rajtuk: a képek csupán a tárgyak alakját mutatták be, szineit csak akkor, ha a fényképeket kifestették. Ennélfogva a fényképezés a valóságnak mégis csak nagyon fogyatékos ábrázolása volt.

Lumiére Ágost és Lajos, párisi tudós fényképészek, a mozgófényképek feltalálói, most feltalálták a színes fényképezést, amelynek még egyelőre az a hátránya van, hogy nem sikerült olyan papirt is találniok, amelyre a képeket másolni is tudják; a színes fényképeket egyelőre csupán uj lemezeiken tudják előállitani.

Ez a lemez, melyet autochrom lemeznek neveztek el, olyan tulajdonsággal bír, hogy ki tudja választani a fények három alkotó szinét: a sárgát, a kéket és a vöröset. A lemezt burgonyaporral vonják be, melynek minden egyes szeme a fény behatására vörös, kék és sárga szinü lesz.

E három szinnek különböző kombinácziójából keletkeznek a legkülönfélébb szinek. Valószinű, hogy ezen módszer tökéletesitése esetén meg fogja oldani a színes fényképezés problémáját s ezzel forradalmat idéz elő a fényképezési művészet terén. A jeles franczia feltalálók arczképeit mai számunkban mutatjuk be olvasóinknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98