Dtum
Login with Facebookk
1908 | Április

Szenzácziós bankcsalás

Páris, a nagy szédelgők hazája, ismét hét országra szóló botránynak a színhelye. Humbertné, a százmilliós csalónő, Lemoine, a gyémántcsináló és többi kisebb-nagyobb szélhámosok, mind le van pipálva.

 

A nap hőse Rochette, egy kisvárosi pinczérből lett hatalmas bankár és nagyvállalkozó, a ki mintegy kétszázmillió frank erejéig fonta be a hirtelen meggazdagodni vágyó, hiszékeny francziákat és most börtönben várja jól megérdemelt büntetését.

 

Rochette kétszázmillió frank értékű részvényt hozott forgalomba, olyan társaságok nevében, a melyek valahol a holdban vannak – vagy talán még ott sincsenek. Érdekes ennek a nagy szélhámosnak a pályafutása.

 

Néhány ezer franknyi örökséggel Párisba jött, itt aztán csaló bankárok közé került, a kiknek kezén minden fillérje eluszott. De Rochette-et nem kedvetlenítette el ez a veszteség. Elment néhány pénzemberhez és segítségüket kérte egy bányavállalat alapításához.

 

Olyan ravasz volt a terve, hogy a bankárok összeadtak egy kis pénzt az előleges költségekre. Erre Rochette több ezer ügynököt szerződtetett, a kik beutazták egész Francziaországot és számtalan hívet szereztek Rochette rézbányavállalatának.

 

Röviden elkapkodták a tízmillió franknyi részvényt. Kis emberek, bankárok, tőzsérek, mindenfajta emberek. Senki sem nézte meg, hol az a bánya. Senki sem vizsgálta, van-e pénz benne. Mindenki megelégedett vele, a mit a hirdetésekben olvasott és megbízott a fényes nevekben, a melyek a felhívásokban ragyogtak.

 

Vagyont ígértek ezek a prospektusok és az aranyak előkerültek a ládafiából, hogy majd megtízszereződve vonuljanak oda vissza. És Rochette megrészegedve a sikertől, ujabb alapításokba fogott és a ládafiából ujabb aranyok kerültek elő, bizván a megtízszereződés és meghuszszorosodás meséiben.

 

Mintegy 50,000 ember bízta Rochette-re megtakarított fillérjeit. A zseniális csaló a mások pénzéből fejedelmi életmódot folytatott. Nagyszerű palotája volt Párisban, a telet pedig Nizzában töltötte feleségével együtt, a ki, mikor Rochette-el megismerkedet, szegény gépíróleány volt, de nagyon hamar beleszokott a gazdaságba.

 

A feltűnő szépségű, elegáns asszonyt a Riviérán csak Flóra királynénak hívták, mert férje messze vidékről hozatta számára a legritkább és legdrágább virágokat.


Rochette-et egyik mérnökének feljelentésére a minap letartóztatták. A szélhámos egyre erősíti ártatlanságát és azt állítja, hogy Rotschildnak és a többi franczia pénzkirálynak áldozata, a kik irigységből tönkre akarják tenni virágzó vállalatait.

 

És csodálatos: daczára annak, hogy a Rochette-vállalkozások részvényei a letartóztatás hírére majdnem teljesen értéküket vesztették, a becsapott részvényesek nagyrésze még mindig bízik Rochette-ben.

 

Egy népgyűlésen bizalmat szavaztak neki és tiltakoztak a letartóztatása ellen. Az igazságszolgáltatást teszik felelősség, ha a „rendőri tulkapás” miatt elveszítik vagyonukat. Még az utczán is éljenezték a csaló bankárt és egész tüntetést rendeztek a rendőrség ellen.


A szenzácziós esetnek egyik legmegkapóbb mozzanata az, hogy Rochette szülei, a kik egyszerű parasztok voltak, de most mikor meghallották, hogy fiokat letartóztatták, otthagyták szép házukat, melyet Rochette építtetett számukra, visszamentek kis falujukban és elhatározták, hogy ujra kezük munkája által keresik meg kenyerüket. A bűnös uton szerzett pénzből egy fillért se tartottak meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98