Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1908 | Január

Az 1907. év

Egy oly esztendőtől veszünk bucsut, amely mindvégig következetes maradt önmagához.
Beálltakor nem igért semmi jót, sőt a legrosszabb kilátások perspektiváját tárta elénk és tényleg nem is hozott semmi jót, sőt napról-napra sötétebb felhőket vont fel a szemhatáron.

Sem a világ, sem hazánk történelmében nem jegyezhet fel a história az 1907. évről mást, mint azt, hogy ez az év csaknem minden téren a rombolás esztendeje volt, mely számos, erősnek hitt alkotás alapjait rázkódtatta meg és tömérdek, már-már a megvalósulás küszöbére jutott szép reményt döntött sirba.

A véget ért év történetében mindazonáltal rendkívül sok tanulság rejlik a jövőre nézve és ezek a tanulságok abban a tételben összpontosíthatók, hogy az emberi bölcsesség és előrelátás rendkívül szűk határok közé van szorítva.

Azt hisszük, hogy alkotásaink sziklaszilárdak, hogy minden veszélylyel szemben vértezve vagyunk, de jön egy ugy nevezett rossz esztendő és a hátrányos körülmények véletlen találkozásán minden bölcsesség, minden előrelátás, a magasan állók hatalma, törvények ereje, szakférfiak tudása, küzdelem és kitartás hajótörést szenvednek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Újesztendei malaczvásár Újévi levelező-lap árusok az utczán
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
A szocziálisták tüntetése A szocziálisták tüntetése
A szocziálista párt, a képviselőház megnyitásának napjára, október...
Az élet  keletkezése, különböző álláspontok Az élet keletkezése, különböző álláspontok
Millió és millió változatban tárul elénk az élet. Egyedül a...
Géptüdő, a pneumatikus kamra Géptüdő, a pneumatikus kamra
Aki asztmában, tüdőtágulásban, hörghurutban vagy hasonló bajban...
Az új bán föladatai Az új bán föladatai
Pár esztendő alatt immár a harmadik új bán vonult be a zágrábi...
Parisban ujra remegnek az emberek Parisban ujra remegnek az emberek
A Bordeauxból való visszaköltözés után valóságos diadalmi mámorba...
Sötét bün
Baranyai Sándor egri kisiparos a háboru első napjaiban bevonult és...
A németországi forradalom
A nagy leszámolás napjai folynak Németországban is. A császár, aki...
VADÁSZATOK GÖMÖRBEN. VADÁSZATOK GÖMÖRBEN.
GÖMÖRBEN Mátyás királytól kezdve mind mostanáig nagy szeretettel űzik...
Alexandra orosz cárné leányai társaságában Alexandra orosz cárné leányai társaságában
A csoportképen látható alakok a következők ( felső sor balról jobbra...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98