Dtum
Login with Facebookk
1908 | Január

A legujabb automatikus golyószóró

E helyen többször volt már szó a golyószórók jelentőségéről és fajtáiról, különösen a Bergmann-félét ismertettük bővebben, mint a mely készülék könnyű kezelhetőségénél fogva a legborzasztóbb öldöklést viheti véghez az ellenség soraiban.

Vickers és Maxim veszedelmesen tökéletes golyószóróit már kipróbálták és alkalmazták az angol hadseregben. A golyószórónak természetesen nem ez az első alkalmazása, mert a tüzérség szervezése óta mindig az volt a végczél, hogy oly készüléket tudjanak alkalmazni, a mely a lehető legrövidebb idő alatt golyózáporral takarja és szorítsa vissza az ellenséget.

A golyószóróknak többféle typusa ismeretes, így vannak Hotschkiss, Vickers és Maxim, Nordenfeld Colt-féle mitrailleuse-ök; állandó, új fegyvernem gyanánt elfogadták, illetve felhasználják Svájcz, Francziország, Angolország, Japán, Németország és az Egyesült-Államok hadseregei.

A Vickers-Maxim-féle új rendszerű automatikus mitrailleuse áll a tulajdonképpeni csőből és a lövegtalpból. E két főalkatrészt külön-külön tanulmányozták és meglepő eredményre jutottak, előállítván egy szerfölött érzékeny, csodálatosan pontos és az eddigieknél 18 klgrammal könnyebb hadi-szerszámot, mely a laffetával együtt 31.2 klgrammot nyom.

Tovaszállításához és működtetéséhez három ember szükséges (1. ábra), a kik e czélra külön szijazattal és odaerősített dörzspárnákkal vannak felszerszámolva. Az első ember viszi a csövet, a második a háromlábú lövegtalpat, a harmadik a töltény csomagokkal telt táskát. Mindeniknek megvan a maga czipelni valója, mint a népmesében. Öveikben patron-táskák, kulcsokat s egyéb a felállításhoz szükséges szerszámokat tartalmazó tokok vannak.

Az új mitrailleuse automatice működik; a töltés egy töltényekkel ellátott etető szallag segítségével történik. Az elsüléshez a ravasz megrántása elegendő, egy specials szerkezet segítségével lehet czélba lőni, vagy golyószóró, azaz automatikus lövéseket leadni 5-600 t egy percz alatt.

A háromlábú lövegtalp 13.4 klg. és három aczélhüvelyből s egy csövet feltámasztó forgattyúbúl áll. Az állvány mindegyik lába lapos fadarabra illeszkedik, hogy be ne fúródjék a földbe. Az egyiken a puska-irányító számára ülés van, általában mind a három láb csavarokkal van ellátva, hogy a golyószórót a kívánt helyzetbe tudjuk beállítani. E czélből a forgattyú is, a mely által a tulajdonképpeni gép az állványra nehezedik, fokokra van beosztva.

Hajlékony, erős vászon, vagy bőrszalaglövegekkel felszerelve látja el a gép táplálását. Ha a szerkezet megkezdte működését, akkor a lövegek automatice jutnak be a töltő-szekrénybe. Különösen ki kell emelni a lövés gyorsaságának előnyét, mert a golyószóró egy negyed óra alatt – ha a tüzelés szakadatlan – több mint 6500 golyót, tehát egy valóságos golyózáport zúdít az ellenség soraira.

Természetes, hogy ilyen végtelen nagy erőkifejtés mellett a cső ki van téve az áttüzesedésnek. Ezért van a vizet tartalmazó hűtőhengerrel körülvéve, hogy az elgörbülésnek lehetőleg elejét vegye. Meg kell jegyeznünk, hogy az újfajta golyószóró minden legkisebb része aczélból van, a régebbi mintáknál látható bronzrészeknek itt nyoma sincs.

A kezelés elsajátítása rendkívül könnyen történik, mind a három embernek megvan a maga külön szerepe. Jól begyakorolt emberek kezében veszedelmes eszközzé válhatik e különben ártatlan s lövegtalp nélkül csak 18 klg. súlyú ágyúcska, mely helyes, czéltudatos alkalmazás mellett oly végtelen sok nyomor s keserv szülője lehet.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A golyószóró tovaszállitására szükséges személyek s azok szerepe Automatikus mitrailleuse beállitva, lövésre készen
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98