Dtum
Login with Facebookk
1908 | Október

Harcz a levegőből

A röpülőgépek és a kormányozható léghajók tökéletesítésével együtt jár a hadviselés technikai változása is. Eddig is nagy szolgálatokat tettek a léghajók a háborúban, különösen kémszolgálatoknál, de most valósággal részt is fognak venni a csatákban.

Mint a hogy a tapasztalatok bizonyitják, a léghajók ellen a földről feléjük irányitott ágyuk kevés sikert tudtak felmutatni, annál nagyobb sikerrel fogják a léghajók lövegeiket ledobni az ellenséges haderőre – vagy az alattuk röpülő ellenséges léggömbökre. Erre a czélra ágyukat egyelőre nem igen vihetnek magukkal, azért valószinűleg kézigránátokat fognak ledobni, a melyek könnyen kezelhetők.

Egy ilyennek modelljét – a melyet a német hadsereg alkalmazott léghajósosztályánál – bemutatjuk olvasóinknak. Hatásos és gyors a gyújtószerkezete, a sulya is csak éppen annyi, hogy megbir a levegő ellenállásával. Legczélszerűbb, ha a léghajó kosarának alsó részén alkalmazott függélyes csövön keresztül bocsátják le az ellenségre, mert ez a mód a czélzást is lehetővé teszi.

Kezdősebességét pedig süritett levegő nyomásával adnak neki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kézigránát és gyujtószerkezet a hadsereg léghajós osztályánál Kézigránát és gyujtószerkezet a hadsereg léghajós osztályánál
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98