Dtum
Login with Facebookk
1909 | Május

Lakoma a halottaknak

A kínaiak hite szerint a jó embernek még holta után sem kell megválnia a szeretteitől; ott jár közöttük a szelleme és együtt él velük tovább. E hitből fakad az a különös szokás, hogy kétszer egy esztendőben megvendégelik az élők a halottakat.

 

Kínában nagy ünnepségek között történik meg ez a lakoma. A sírok köré étellel telt tálakat helyeznek a halottak számára. Meg vannak győződve arról, hogy a halottak szellemei részt vesznek a lakomában. Az étel mind megmarad ugyan, de azért a halottak még is jól laknak. A kínaiak hite szerint a szellemeknek elég erre az étel szaga is.

 

A különös szokásról a külföldre került kínaiak sem feledkeznek meg. Idegenben elhunyt hozzátartozóikat szintén megvendégelik kétszer egy esztendőben, a halottak tiszteletére rendelt ünnepeken.

 

E képünk is a halottak megvendégelésének érdekes jelenetét mutatja. Londonban sok kínai lakik s a temető egyik részében külön sírhelyeik vannak. Ide temetik az elhunytakat a londoni kínaiak, a kik rendesen mint dohány- és teakereskedők keresik a kenyerüket.

 

A halottak ünnepein ételeket visznek ki a temetőbe és elhelyezik a sírokon, hogy megvendégeljék velük elhunyt hozzátartóikat. Sok nézője van ennek az érdekes jelenetnek. Mint képünkön látható, a sírokra mindenféle jó eledelt tettek a kínaiak.

 

Az egyik soron egy egész sült malacz van, a melyet a kegyeletes kínai éppen fel akar vágni. Amott az egyik kínai egy egész üveg pálinkát tölt rá a hozzátartozója sírjára; alkalmasint nagyon szerette az elhunyt a szeszes italt. Legyen tehát belőle része a holta után is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98