Dtum
Login with Facebookk
1910 | Augusztus

Nyári divatkalapok

A hány saison, annyi divat. S mondhatjuk, hogy évről-évre, több és több raffineriával tervezik a női kalapokat. Maholnap már ott leszünk, hogy a kalapformák változataiból kifogynak és előlről kezdik ott, a hol ötven esztendővel ezelőtt elhagyták.

 

Az utóbbi években divatban volt malomkerék nagyságu kalapóriások lassacskán végképpen leszorulnak a női fejekről és egy kis átformálással átigazítással mint uj üstökösök jelennek meg a divat egén.

 

Az itt látható négy különböző kalap nem csupán ízléses diszítésükkel hatnak, hanem azzal a gyönyörü összhanggal is, mely a kalap és viselőjének arcza között fennáll. Hiszen a legszebb kalap is csak akkor szép igazán, ha oly fejen látjuk, melyre alkotva látszik.

 

E képek is élő modellek után készültek és hozzánk a világ legnagyobb párisi kalapműterméből kerültek, Félix ur közvetítése által.


Az első képen látható szalma toque egyszerűségében ép oly ízléses mint elegáns. Bájosan rejti el a szép vágásu arcz egy részét, hogy annál gyönyörűbben emelje ki az alatta levő profilt. Az egyszerű szalma egyedüli dísze a világoskék bársonypánt, s oldalán a világos kék plörőz tollcsokor.


Pikáns arczához pompásan választotta meg a kalapját a 2. sz. kép hölgye is – ragyogó, viruló nyarat varázsol elénk az elől, hátul felhajtott kalap, dus rózsadísze.


A 3. sz. képről bájos, ifju leányka mosolyog reánk – szépségét mintegy kiegészíteni látszik a fekete pettyes brüsseli tüllből és buzavirágkék crepsifonból alkotott, buzavirággal díszített kalapköltemény.


4. sz. képünk egy utra kész hölgyet ábrázol, kinek gesztenyeszinü uti öltözékéhez mesésen illik a kis, tulok tollal díszített, turbánsapka.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kis kalap fehér szalmából, kék pántdísszel Kétoldalt felhajtott nyári kalap rózsadísszel Fekete pettyes mollal díszített crepsiffon kalap Útikalap túzoktollal
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98