Dtum
Login with Facebookk
1910 | Február

Új automatikus vetítőkészülék

Mióta a vetítőkészülékeket reclamczélokra is felhasználják, azóta már több oly vetítőt készítettek, melyeknél a vetítendő clichék automatikusan jelennek meg és tünnek el a vetítő lencse előtt. Rendesen egymás mellé helyezik a clichéket, úgy hogy zárt sokszöget alkotnak és így vonulnak el körben egymásután. Azonban így nem lehet sok különböző képet vetiteni, mert egy ilyen sokszögben csak kevés cliché fér el.

Ezen a bajon segített Massiot-Radiguet a „Circus” vetítő készítője. Ennél a vetítőkészüléknél is körben vannak elhelyezve a képek, de a helynek olyan ügyes kihasználásával, hogy 100 darab 8 X 9 nagyságú képet lehet vele vetíteni. Tudniillik nem sokszög alakban vannak egymás mellé helyezve a képek, hanem lapjaikkal érintkeznek.

A vetítőkészülék maga az I. ábrában látható; szerkezetét pedig a 2. és 3. ábra teszi érthetővé. A clichéket vivő kis állványok B1, B2, B3 a 2. és 3. ábrában, a H kettős sinen mozognak és oly szorosan vannak egymás mellett, hogy az egyiket elmozdítva a többi is elmozdul.
A készülék talapzatában elhelyezett kis motor mozgatja előre és hátra vizszintes irányban az I. (3. ábra) emelőkarrendszert, a mely éppen a vetítőnyilás alatt van. A mikor az I. kar eléri hátrafelé mozgásában útjának végét, az M kampó megfogja azt a keretet, mely éppen legközelebb van a vetítő nyiláshoz.

Előre mentében az I. kar így magával viszi a keretet a nyilás elé; a H kettős sín úgy van szerkesztve, hogy a keret a nyilással párhuzamosan helyezkedik el, ha előtte van. A kar hátrafelé mozgása éppen akkor kezdődik mikor a keret a kellő helyzetben van a nyilás előtt, de vissza felé az M kampó különös szerkezete miatt már nem viszi magávala keretet, hanem ott hagyja maga előtt. A hátrafelé való mozgás megjelenik vetítve az ernyőn. A vetítés mindadig tart, míg az L emelőkarrendsezr hátramozog; a mint az M kampó megfogta és viszi magával a következő keretet, ugyanakkor az N kampó (3. ábra) eltolja a nyilás előtt lévő képet és így helyet csinál a következőnek.

A már vetített kép lapjával az előzőnek lapja mellé helyezkedik el. Az obturator természetesen a cliché elmozdulása előtt záródik és csak akkor nyitódik, mikor a következő kép már elhelyezkedett a nyilás előtt.

Az égő test egy automatikusan szabályozódó villamos ívlámpa, 8 óra hosszat éghet, sokkal tovább, mint amennyire szükség van azon használatnál, melyre szánva van ez az eszköz; a 100 kép 30, illetve 45 percz alatt vonul el a vetítőnyílás előtt, a szerint, a hogy szabályozzuk a motort. Ilyformán tehát a képek szakadatlan egymásutánban követhetik egymást még a hosszú téli estéken is, anélkül, hogy bárki felvigyázna rájuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
3. ábra 100 különböző kép vetitésére alkalmas Circus autómatikus vetitő - készülék A képeket vivő tartók elhelyezése a kettős sinen. M a tartóban levő kép
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98