Ehrlich tanár

1910 | Július

Az emberiség legnagyobb jóltevői első sorban azok a férfiak, a kik olyan gyógyszereket fedeztek fel, a melyeknek segitségével azokat a betegségeket lehet gyógyitani, a melyek legnagyobb pusztitásokat okoznak az emberiségben. Ilyen betegségek közé tartozik a vérbaj, a melyben egész generácziók pusztultak már el.

Ehrlich, frankfurti orvostanár egy olyan uj praeperatumot fedezett fel, a mely az emberiséget egy rettenetes következményű bajtól menti meg. A vérbajt eddig is gyógyitották az orvosok többé-kevésbé elért eredménynyel, de a legtöbb esetben az orvosi tudomány tehetetlen volt ezzel a pusztitó kórral szemben és évenként ezrével pusztultak el az emberek olyan betegségekben, a melyek a vérbajtól erednek.

Ehrlich tanár uj szerének az eddigi kisérletek alapján szinte a csodával határos eremdényeket ért el és most a világ minden részéből keresik fel orvosok a hirnves tudóst, hogy praeperatumát és a gyógykezelési módot megismertesse velük. A hirneves frankfurti orvos-tanár uj szerével nemcsak a világ orvosai, de a laikusok is foglalkoznak, mint egy valóságos csodaszerrel. Eddig számtalan vérbajban szenvedő emberen kisérleteztek s mint orvosi jelentésekből kiderült – eredménynyel. A legtöbb, mondhatnók valamennyi beteg gyógyultan hagyta el a kórházat.

A kisérletezés természetesen még tovább folyik s most azt kutatja Ehrlich tanár, hogy a meggyógyult betegek nem kapják-e vissza betegségüket, vagyis hogy a gyógyulás teljes és végleges-e? Ha a kisérletek ezt is beigazolják, vagyis, ha Ehrlich praeparatuma tényleg olyan, hogy teljesen meggyógyitja a vérbajt, akkor Ehrlicht mondhatjuk az emberiség legnagyobb jóltevőjének.

Megosztás:

Ehrlich Paul és a bűvös golyó

Kántor Judit

Brehm: Az állatok világa (részlet)

1854-ben született Német-Sziléziában, aztán a boroszlói gimnáziumot látogatta, amikor irodalom-tanárától azt a feladatot kapta, hogy írjon erről a témáról: „Az élet álom”.

Hogyan oldotta meg ezt kérdést ez az Ehrlich nevezetű szellemes, fiatal diák? Így: „Az élet normális oxidációkon alapul. Az álom az agyvelő működése és az agyvelő működése megint csak oxidáció… Tehát az álom nem egyéb mint az agyvelő foszforeszenciája!”

Hát kérem, a boroszlói, a strassburgi, a freiburgi és a lipcsei kiváló orvosi fakultásoknak az volt róla egyöntetű véleményük, hogy minden inkább, csak nem rendes diák. Forradalmár volt: annak a forradalomnak beltagja, amelyet Pasteur a vegyész és Robert Koch, a vidéki körorvos vezettek.

Ehrlich tíz évvel volt fiatalabb Koch Robertnél. Akkor, amikor Koch először mutatta meg a tudományos világnak a lépfene bacillusát, Ehrlich látta meg először föstött készítményeiben (májdarabban) a tbc-bacillust, még mielőtt Koch megtalálta volna. Tudományos műveletlenségében úgy gondolta, hogy a látott kis színes pálcikák valamelyes kristályok volnának. De amikor 1882 márciusában ott ült a berlini előadó-terem egyik padjában annyi sok hallgatóval együtt és hallgatta, miként kürtöli Koch világgá a tbc bacillusáról szóló felfedezését, meglátta a nagy fénysugarat, amelyet ez az előadás a világba kiárasztott.

Még évek múlva is emlegette, hogy ez volt tudományos életének legnagyobb eseménye. Kochhoz kell mennie! Bacillusvadásszá kell válnia! Megmutatta Robert Kochnak invenciózus felfedezését, hogy hogyan lehet megfesteni és ilyen módon jól láthatóvá tenni a tbc bacillusát: módszerét még ma is alkalmazza a tudomány.

1906-ban nagy szerencse érte. Speyer Franciska asszony, Speyer György gazdag bankár felesége, nagy pénzösszeget adott rendelkezésére, hogy abból építsen hajlékot a kísérleti tudománynak, bőven ellátva mindennemű instrumentumokkal, egerekkel, állatokkal és szakértő vegyészekkel, akik majd az ő kívánsága szerint vegyítik össze a legkomplikáltabb festőanyagokat, meg a többi őrült vegyi terméket, amelyeket Ehrlich íróasztala mellett elképzelt és kigondolt.

Emberei egyenesen fanatizálva voltak tőle, aki ezt a szót, hogy lehetetlen, nem ismerte; javíthatatlan optimizmusa rájuk ragadt. Azt mondogatták, hogy: „De hiszen a mester annyira bizakodó!” És véle együtt bizakodók maradtak mindvégig. A mester pedig könnyelműen égette életének gyertyáját mindkét végén, míg végre 1909-ben az ő hajnala is felvirradt.

Kenyere javát már megette, míg végre rábukkant a ma már világhírű 606-os számú készítményre, amelyet azonban a hozzá méltó Bertheim nélkül sohasem tudott volna előállítani. A legfinomabb vegyi synthesisek eredménye volt ez a 606; előállítása veszedelmes, egyrészt a velejáró robbanásoknak veszélye miatt, másrészt épp, mivel annyira kevéssé volt állandó, hogy a levegőn állva, ártalmatlan anyagból rövid idő alatt rettentő méreggé alakult át. Ennek a híres 606-os készítménynek vegyi neve: Dioxy diamino-arsenobenzol-dihydro-chlorid.

Amilyen hosszú volt a neve, épp olyan erős volt a hatása a trypanosomákra. Parányi mennyisége rövidesen megtisztította a Mal de Caderasba esett egerek vérét a karcsú trypanosomáktól, annyira, hogy hírmondójuk sem akadt. És ennek dacára egészen ártalmatlan volt az állatra a vegyület. Pedig rengeteg arzént tartalmazott, a méregkeverőknek – mint említettem – kedvelt mérgét. A 606-tól nem vakultak meg az egerek, vérük nem vált vízzé, meg táncra sem kerekedtek: szóval egészen ártalmatlan volt!

A 606-os ártalmatlan, meggyógyítja a Mal de Caderast, ami mindenesetre igen üdvös az egerekre és a lovakra nézve. Mi jött ezután? Az 1910. esztendő beköszöntött és ez az esztendő Erhlich jegyében folyt le. Azok a gyógyulások, amelyekről Ehrlich beszámolt, valóban a bibliai csodák csoportjába tartoztak. Rendkívül sikere volt. De megérdemelte, mert azon a napon olyan útvesztőből vezette ki a kutatókat, amelyből egyedül nem tudtak volt kijutni.

Miközben a 606-os vegyület ezreket és ezreket mentett meg a haláltól, az elmebajtól, a halálnál is rettenetesebb társadalmi kiközösítéstől, miközben pusztította megszámlálhatatlan billióit azoknak a halvány Spirochaetáknak, amelyek mindennek a keserűségnek okozói: ez a 606 azok ellen fordult, akik előállították. Ehrlich már árnyékként hurcolta gyönge porhüvelyét, miközben halálra kínozta magát azzal a lehetetlen feladattal, hogy az új szer minden rejtélyét egymaga oldja meg.

Ez a történet nem volna tökéletes, ha nem számolnék be önöknek egy vallomásról: és ez a vallomásom az, hogy mélységesen szeretem ezeket a bacillusvadászokat Leeuwenhoektől kezdve Ehrlichig. Nemcsak azokért a felfedezésekért, amelyeket az emberiség javára megtettek, de főképp azért szeretem és bámulom őket, mert olyanok voltak, aminőknek megláttam őket. És aminőknek ma is látom. Vallom, hogy minden komoly embernek emlékezetében örökkön-örökké fognak élni, mindaddig, amíg egyáltalán él az emlékezetnek fogalma az emberi agyvelőkben.

Ehrlichet is szeretem. Azért, mert vidámlelkületű férfiú volt, aki összes érdemrendjeit egy szivarskatulyában össze-vissza dobálva tartotta magánál és sohasem tudta, hogy melyiket milyen estélyen vegye fel. Szeretem impulzív természeténél fogva, aki akármikor hálóingben rohant ki a folyosóra hálószobájából, hogy kitörő örömmel üdvözölje valamely bacillusvadász barátját, aki talán magához hívta volt meg arra az estére. Meg aztán szeretem az őszinte egyenességéért! „Mit mond kérem? Hogy a 606-osnak fölfedezése nagy agymunka, csodálatos tudományos eredmény volt?” – ezt a kérdést vágta szemébe egy üdvözlőjének. Majd folytatta: „Kedves barátom, tudja meg, hét esztendős balsikerem után egy percig tartó jószerencsém akadt – ennyi az egész”.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!