Dtum
Login with Facebookk
1911 | Augusztus

Tüntető népgyülés a választójog mellett


A hetek óta előkészített választójogi gyűlést julius 31-én tartották meg a fővárosban. A gyűlés szinhelye a kerepesi-úti úgynevezett Tattersall volt, s nagy közönség gyülekezett össze. Délután négy órakor kezdődött meg a gyűlés. Gróf Batthyiány Tivadar nyitotta meg és utána Justh Gyula beszélt, a ki a többi közt ezt mondta:
- Czélunk állásfoglalás a demokratikus haladás, az általános, egyenlő és titkos szavazati jog mellet és tiltakozás az anyagi erőnkkel arányban nem álló óriási katonai terhek ellen. Előbb adják meg a jogokat és csak azután lehet beszélni a nép teherviselő-képességével arányban álló szükséges katonai terhekről.

 

Becsületbeli kötelessége a törvényhozásnak beváltani több ízben tett igéretét. Nem elég az igérgetés, végre le kell rakni a valódi népképviseleti rendszer biztos alapjait. Mi tehát a képviselőházban azt akarjuk, hogy alkothassék meg sürgősen, minden egyéb kérdést megelőzően az általános, egyenlő és titkos szavazati jog. És ha ezek a népjogok törvényben lesznek iktatva, oszlattassék föl a Ház és akkor már az általános választói jog alapján összeülő népparlament, az igazi népképviselők döntsenek úgy a katonai, mint egyéb függő kérdésekben.

 

 

Fölvesszük az elszánt harczot a katonai javaslatok ellen, mert csak ha ennek törvényerőre való emelkedését megakadályozzuk, akkor lehet számítanunk az általános, egyenlő, titkos szavazati jog behozatalára. Ha a védőerő-javaslatok keresztülmennek, hosszú időre lehetetlen minden demokratikus haladás, lehetetleség lesz az általános, egyenlő és titkos szavazati jogot megcsinálni, úgy a hogy mi akarjuk. El vagyunk tehát tökélve s törvényben és házszabályokban megengedett minden eszközzel megakadályozni a katonai javaslatok törvényerőre emelkedését.

 

Utána Bokányi Dezső, majd Barabás Béla beszélt, a ki azt mondta, hogy véleménye szerint a nép milliónyi tömegének jogokkal való fölruházásáért folyó küzdelemben ez az utolsó küzdelem, mert most győzelemmel kell végződnie.

 

Ezután Krejcsi Rezső dr. a Választójogi Liga képviselője határozati javaslatot terjesztett elő, a melynek értelmében Budapest polgársága és munkássága tiltakozik az ellen, hogy a kormány a trónbeszédben foglalt igéretek és a programmjában vállalt kötelezettség ellenére nem a választójogi reformot, hanem a katonai javaslatokat tárgyalja. Követeli, hogy a kormány a katonai javaslatoknak a napirendről való levételével haladék nélkül terjeszsze be az általános, egyenlő és titkos választójog javaslatát.

 

Kimondja a népgyűlés, hogy e határozatát kérvényileg juttatja a képviselőházhoz.

 

 


A népgyűlés végeztével két-háromezer főnyi tömeg a Rákóczi-útra vonult, a melynek gyalogjáróját és kocsiútját is elfoglalva, lármásan tüntetett. A rendőrség a tüntetőket többször fölszólította a szétoszlatásra, de a fölszólításnak foganatja nem volt. A tüntetők a rendőröket tettleg bántalmazták, erre azután elrendelték a tömeg szétoszlatását- A rendőrök karddal láttak munkához és csakhamar tiszta volt a Rákóczi-út a tüntetőktől, a rendőrkard azonban sérülést nem ejtett senkin, úgy hogy a mentők beavatkozására nem volt szükség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bokányi Dezső Justh Gyula
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98