Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Magyar reklámvállalat megalakulása

A kolozsvári általános bank és takarékpénztár részvénytársaság helyiségében megalakult a Magyar Reklámvállalat r.t., melynek alapját első sorban az egész országban kibérelt szinházfüggöny hirdetések képezik és amely vállalat most szélesebb körre is kiterjeszti müködését.

A magunk részéről szivesen üdvözöljük az uj vállalatot, amelynek létrehozásában Radó Elek az általános bank és takarékpénztár vezérigazgatója tevékenykedett. Az alakuló közgyülésen Radó Elek ismertette a részvényesekkel a részvényjegyzések eredményét, majd az alapszabályokat fogadták el, mely után megválasztották a részvénytársaság igazgatóságát.

Igazgatóság: Lázár János, Lenkei Zsigmond lapszerkesztő (Budapest), Ferenczy Dezső, Sebestyén Arthur bányaigazgató és Radó Elek, felügyelő-bizottság: Stern Cornél, Beteg László, Bilkei Adolf, Peigl György (Budapest).

A r.t. alaptőkéje 200,000 korona. Az alakuló közgyülés után az igazgatóság nyomban ülést tartott, melyen az igazgatóság elnökévé Lázár Jánost, alelnökké Ferenczy Dénest választották meg, mig a társaság vezérigazgatójává Radó Eleket, ügyésszé Benedek Miklóst nevezték ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98