Newyork

Kedves szerkesztő ur! A lánczszabály elveinél fogva kezdem ma ott, a hol a minap elhagytam – a bugyellárisnál! és köszönettel jelzem, hogy a hatalmas felhőkarczoló postaépületben, rövid igazolás után, átvettem a vigasztaló bankókat s nem tudtam magamhoz térni, a fölötti csodálkozáspmból, hogy ily óriási épületben ilyen kicsi összegeket is kifizetnek!

Ne lepje meg kérem, hogy ennyire pénzsóvár lettem s félretéve minden idealizmust és poézist, folyton e prózai, de minden utat hathatósan egyengető dologról, a pénzről ábrándozom, de látva ezt a sok fényt és pompát (a nyomort persze nem keresem), ezt a rengeteg summákat megemésztő haladást és kulturát, az ember csak annál jobban érzi zsebének szörnyű ürességét – különösen az aranjuezi, illetve ringsmayi nem is szép, hanem egyenesen mesébe illő pompás napok után.

Ezeket azután ki is használtam alaposan. Szemem nem legelt eredménytelenül a természetalkotta, gyönyörű keretbe helyezett birtok szépségein, nem csupán az élvezeteknek éltem, hanem igyekeztem adatokat is gyüjteni lapunk számára, mert hiszen e kastély, a gazdagság és környéke csakugyan kifogyhatatlanok az érdekesnél érdekesebb meglepetésekben.

Nem hiába sok magyar ember keresi meg kenyerét a lady birodalomba – itt a vendégszeretet is magyaros – s ennek, valamint honfitársaim lekötelező előzékenységének köszönhetem, hogy a sok érdekes, különben közszemlére nem bocsátott dolgok kizárólagos lapunk számára megörökíthettem. Igen természeteses, hogy e birtok, mely maga kincs, fel van szerelve minden téren mindennel, a mi praktikus szép és meglepő dolgokban produkálható!

Szemlélő utaimban, különösen a gazdaság terén, gyakran eszembe jutott az a sok kérdés, melyet a Tolnai Világlapjához intéznek az előfizetők s melyek közül oly sokra meg lehetne itt találni in natura a választ. Így pl. nem mulaszthatom el egy egyszerű kis szerkezet megörökítését (1. kép), melyet örömmel fognak utánozni mindazok, kik lapunktól kértek tanácsot tetves tyukjaik érdekében. Íme, az amerikai tyukok saját maguk kezelik e bajukat, melynek tudvalevőleg legjobb ellenszere a por és homok. Érzi és tudja ezt minden intelligens tyuk, igyekszik is a porban hemperegve megszabadulni hivatlan vendégeitől. De mi haszna, bármennyire kapálódzék is, a hátát csak nem lepi be a homok. Kitünően megoldja e kérdést a baromfiudvarban elhelyezendő automatikus tyukporozó, melyet képünk elég élénken szemléltet.

Egy kis homokkal telt tartály, esetleg faláda fölött, két egyszerü deszka között, gulaalakban tető csüng. Felső része, mint az átmetszeten látható, szintén homokkal van megtöltve; alsó likacsos négyzetlapjáról pedig nagy gyöngyszemekben végződő zsinegek csüngnek alá körös-körül a négyzeten. Ha a tyuk a gula alatt elhalad, megérinti a szálakat s mintegy önmaga szitálja hátára a gyógyító homokot. Érezve ennek jótékony hatását, ösztöne mindannyiszor odaviszi, valahányszor apró vendégei kínozzák.

A baromfiudvaron több meglepetés is ért. Itt találkoztam például legelőször szemüveges tyukokkal s nem tudtam elképzelni, szárnyas tudósok, avagy szemüveges nagyanyókák társaságába kerültem-e? Később tudtam meg csak, hogy a 2. képen bemutatott szemüveget nem rövidlátás miatt hordják az amerikai tyukok, hanem ez a felebaráti csőr kellemetlen beavatkozása ellen védi őket. Mondhatom, felejthetetlen látvány volt a bűbájos szemüveges tyuksereg, mely, sajnos riadva szaladt széjjel fényképezőgépem láttára.

Az amerikai találékonyságot és praktikus szellemet igen jól illusztrálja a 3. képen bemutatott és eredeti módon kieszelt tyukól is. A magtár alatti helyet ugyanis ötletesen tyukólnak rendezték be Ringsmay ügyes gazdászai s így a padló repedésein keresztülhulló magszemek nem vesznek kárba, hanem táplálékul szolgálnak a nagyszámu, ott elhelyezett csirkének. Oldalt egy kis nyilást látunk, melyen az uri módban élő baromfi kényelmesen sétálhat ki és be s a magvas eledel mellé megkeresheti a szabadba csemegéjét.

Az élelmesség és ügyesség mellett a jóízlés sem marad el itt sehol – mindenütt megnyilvánul a széplelká, melegszívü és minden szépért és jóért lelkesülő nő szelleme, ki élén áll e háznak és ízlésével egyéni varázst kölcsönöz még a legprimitívebb és legjelentéktelenebb dolognak is. Ezt mutatja is konyha és gazdasági kertet elzáró, sajátságosan különleges kapu is, mely a miss tervei nyomán készült.

Minden része gazdasági eszköz. Legszembeötlőbb a nagy kasza, mely mellett ott látjuk (4.kép) ügyes összeállításban az ásó mindenféle példányát, a hosszunyelű sarlót, a kampós szöget, vasvillát, kapát, gereblyét stb.

E stilszerü kis kapu mellől lestem meg munkája közben Johnt, a kertészt, ki éppen fákat nyesegetett, ágakat fürészelt. A mászás nem tartozhatik kedves sportjai közé, mert a létrára vagy fára mászást elkerülendő, beállt a leleményes feltalálók sorába s mint ilyen ügyes és utánzásra méltó szerszámmal gyarapította a házieszközök számát. Kézifürészét, mint az 5-ik kép mutatja, két szorító srófkapocscsal egy hosszu nyélhez erősítette, ezzel elérve a magas tárgyakat, jókedvüen dudolva, biztos alapon végezte munkáját.

A bemutatott praktikus dolgok mellett még egy sikerült kiránduláson szerzett néhány tapasztalatomról óhajtok ez alkalommal beszámolni írásban és képben. E kirándulás első nevezetességét lady B. angol társalkodónője szolgáltatta. Látványosságszámba ment ugyanis az a kalapnak nevezett csodaalkotmány, melyet induláskor szőkefürtös fejére szögezett. (6. kép) A csinos kis röpülőgép eleje rizsszalmából készült, a szárnyak arany szitaszövetből. Az eszme mindenesetre eléggé különleges, s jelmezestélyen bizonyára megállná helyét, de utczai viseletnek elég ízléstelen s nem egyéb a divat tulkapásánál, melyben itt is oly gyakran beleesnek a hölgyek, a mikor minden elképzelhető eszközt felhasználva tul akarnak tenni egymáson. Bár itt nem tünnek fel annyira a divatujdonságok mint nálunk odahaza, e feltünő kalapujdonságnak mégis uton-utfélen számos bámulója akadt.

Az én aeroplán-kalapos barátnőm persze nem is sejtette, hogy hirtelen lekaptam s ezt majd csak akkor tudja meg, ha valamelyik newyorki szálló olvasótermében (mert itt hál’ Istennek lapunkat mindenütt üdvözölhettem eddig) a Tolnai Világlapja kuriózumai között látja viszont önmagát. Talán az ő szárnyas fejének volt köszönhető, hogy a társas autónk a szokottnál is nagyobb gyorsasággal röpített árkon-bokron át New-Count erdei felé, hol csakhamar ujból alkalmam nyilt néhány eredeti dolog megörökítésére.

E helyet pormentes levegője, nagyszerü uszodája, pompás kuglizója és last but not least kitünő ozsonna-kávéja kedvéért keresik fel sokan. Engem azonban kevésbbé lepett meg maga a jó kávé, mint a vityilló, melynek terasszán azt elköltöttük. Ilyen telepet létesítsenek Budapesten! Hisz a jó magyarok elég sörös és boros üveget ürítenek, jut tehát építkezési anyag! A vendéglőnek 7-ik képemen található dépendance-a ugyanis – sörös üvegekből épült. Ez nem szeszélyes kis kerti pavillon csupán, hanem valóságos, még hozzá kényelmes és igen csinos kis lakóház. Az eszmét gazdája Rhyoliteből hozta magával, a hol az építési anyag óriási drágasága folytán kényszerült eme megoldásra...