Dtum
Login with Facebookk
1911 | Június

Középiskolák intézeti tornaversenye

A budapesti középiskolák nagy tornaünnepélye volt péntek, szombat és vasárnap a millenáris versenypályán. A vasárnapi döntő küzdelmeket mintegy 8–10,000 főnyi közönség nézte végig és a szemnek és léleknek egyaránt gyönyörködtető látvány valósággal elragadta a jelen voltakat. Délután 3 órakor zeneszó mellett mintegy 6000 diák vonult fel és oszlopokba állva a Himnuszt énekelték el.

 

Zeneszóra végzett szabadgyakorlatok következtek, amelyeket a közönség zajosan megtapsolt. Majd a versenyekre került sor. A négy intézeti bajnokság közül kettőt a magas- és távolugrás bajnokságot a II. kerületi állami főreáliskola derék csapata vitte el, a staféta bajnokságban a VII. ker. ágostai evangélikus főgimnázium jó kvalitásu csapata győzött, míg az uszás staféta bajnokságot a III. kerületi állami főgimnázium ügyes diákjai vitték el.


A tornaverseny hős a budai főreáliskola volt. Már a verseny alatt jó benyomást tett az intézet önfegyelmezése: a fiuk épp oly gyorsan sorakoztak az egyes versenyekhez, mint amily gyorsan vonultak vissza a számukra kijelölt tartózkodási helyekre.


A bajnoki zászlókat majdnem mind ők vitték el. Megnyerték a magasugrást, távolugrást; második helyre kerültek a stafétafutásban; az uszás versenyben is kiváló helyet foglaltak volna el, ha éppen legjobb uszóik közül meg nem betegedtek volna néhányan; igy ezen a versenyen az intézet részt se vett.


De nem csak a pontversenyekben győztek a budai reálisták, hanem az egyéni versenyekben is majdnem mindig első vagy második helyre kerültek; különösen figyelemre méltó az a ritka magasság, melyet még átugrottak: 160 cm-en felül ét tanuló ugrott, egy pedig a 1671/2 cm. magasságot is átugrotta.


Győzelmes napjuk után valóságos zászlóerdő alatt vonult haza a budai főreáliskola ifjusága. A régi zászló mellett – melyen ott függött még az egri verseny koszoruja – a futás és ugrás két bajnoki zászlója lobogott s mindezek előtt lengett az a diszes selyemzászló, amelyet Auguszta főhercegasszony ajándékozott az intézetnek, mint a Margit-szigeten minap lezajlott ifjusági verseny győztesének s amely zászlót ugyancsak a pünkösdi verseny alkalmával vettek át.


Amerre a csapat ment, mindenütt feltünést keltett; az Andrássy-uton járó-kelők pedig valósággal sorfalat állva nézték őket. Ünnepélyesen lépkedtek a győztesek, hanem mikor az intézet Toldy Ferenc-utcai épületéhez megérkeztek s igazgatójuk előtt tisztelegtek, akkor kitört belőlük az elragadtatás: igazgatójuk, tornatanáruk nevét szünni nem akaró éljenezéssel ünnepelték.


S valóban ugy az intézet tanára: lekcsei Sulyok János, de különösen az intézet igazgatója nagyon megérdemelték az ünneplést.


Szekeres Kálmán dr. az az igazgató, aki a szellemi és a testi nevelést a legszebben tudja összeegyeztetni. Ezer meg ezer tanuló forgatja az ő „Fizika” könyvét, másrészt mint a MAC előkelő tajga, sok okos tanácscsal használt a magyar sport-ügynek. S most iskolájának e fényes győzelmében a maga vetésének legszebb termését arathatta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
BTC ló és korlát csapata Képek a turini tornaversenyről póznamászás szabadgyakorlatok
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98