Vereség Bécsben 3 : 1 (2 : 1)

A rossz előérzet nem tagadta meg magát. Amit a „N.Sp.” előre megjósolt : a vereség bekövetkezett. A profécia nem is volt magában álló: a lapok sub rosa többé-kevésbé besugták balsejtelmeiket, a beavatott sportemberek ugyanigy vélekedtek. Bizonyos fokig ez még hiba is: az önbizalom hiánya átragad a játékosokra s fogy vele a győzelem esélye.

Megható volt azonban a magyar közönség példátlan nagyarányu résztvétele a mérkőzésen s az a maga bizás, ami az arcokon látható volt. A publikum az ő kedvenceiben bizott mindhalálig; a vereségünket, hosszu orral bár, mentegetni igyekezett. S ez a nagy szeretet a mi erős várunk: hogy ezt igy megőrizhetjük magunknak, az kész győzelem.

A vereség okai.

Elmondhatjuk, hogy megvert bennünket az időjárás, a bécsi közönség és a saját halfsorunk.

Az időjárás komisz volt. Egész nap s előző éjjel folyvást zuhogott az eső. A pálya, ez a kis nyomoruságos fürösztő-teknő megtelt vizzel. A szélen araszos fű, lucskos, mint a kivert kutya, a középen ragadós agyag. Képzelhetni mit lehetett ilyen pályán produkálni!

A labdát a bekkek innen is, tul is nem egyszer 3 – 4 méterre tudták csak rugni, mert a rátapadt agyag miatt nehéz volt s lecsuszott a lábról. Amellett nem tudtak rajta startolni a mieink, akik eféle krudelis pályához nincsenek szokva. A bécsi társaság ellenben vigan cuppogott benn, elemiben volt, mint Merkur a tolvajságban, nekik az a pálya olyan rossz, mint a legtöbb bécsi pálya.

A publikumuk meg igen felnőtt. 7 – 8000 főnyire dagadt, dacára a mizerábilis időnek s dacára annak, hogy régebben ilyenkor ugyanannyi száz ember látogató ha volt. Mi azt hittük, mikor az egyik hétfői sportlap okos és élelmes módon különvonatba gyüjtötte az embereket, hogy a magunk pár száz főnyi táborával urrá leszünk a pályán.

Hej, de a derék bécsiek, ez a finom, udvarias és tapintatos faj, amelyik még a taps iránt is türelmetlen, olyan vész – üvöltésekkel biztatta embereit, amihez foghatót csak Dante ir le a poklában. Mi volt ahhoz a pár száz ember hang – tornája!

A harmadik ok : a halfsor, jobban mondva a két szélső half, a három között talán a legjelentékenyebb. ÉS ez annyival inkább fájó, mert előre tudtuk. A N. Sp. meg is irta, hogy egyénileg akármilyen ledves uri gyerekek azok, akikről szó van, ma még sem a válogatottba valók, mert nincsenek formában. Amikor a bécsiek a szombat esti diskurálás közben meghallották, hogy Biró lesz a jobb half, leplezetlenül megmondták, hogy tőle sokat nem várnak, mert látták előtte való héten fönt játszani s az a játék jo nem volt.

Ugyancsak formán alul van Kürschner is. Hogy mégis betette a válogatóbizottság a két játékost, azt – mint a N. Sp. irta – jó részt a MTK – imádó sajtótól való félszből cselekedte, mert nem akart maga ellen felháborodást kiváltani vereség esetére.

Igaz, hogy ma a sajtó elég jelentékeny része velünk együtt konstatálja a két half gyöngeségét. De ez egyrészt nem vigasztalás , másrészt erősen szordinóval csinálják hozzá a zenét, csak éppen a tessék-lássék muszájigazság kedvéért. Arra, hogy a két half gyengeségét a sportemberek tudták, nincs korholó szó.