A svcájci és osztrák mérkőzések után, amikor a jól kiérdemelt köszöneteket szétosztogatta a szövetség; mindenkinek a lelkében egy kielégitetlen vágy maradt. Ugy érezte a tanács, hogy adós még egy köszönettel, a legnagyobbal, a mi nem egyeseknek, hanem a tömegnek jár ki.

Senki jobban nem ismeri ebben a tekintetben a kötelességet, mint a labdarugók szövetsége. Mikor idényről-idényre látja a futball közönséget szaporodni.

— akkor a szive megtelik büszkeséggel. A szövetség tudja, hogy a saját hatalmát, a sport varázslatos terjedését, az ügyességünk növekedését, a jó hirnevünket mind-mind a publikum odaadó támogatásának köszönheti.

A szövetségnek sokfelé van módja jutalmazni. Csak éppen egynek: a legfontosabbnak nem tud az érdemekért mást nyujtani, mint a puszta köszönetet. Olyan hiányosság ez, mint mikor a gazda a jó sikerült esztendő után meg tudja jutalmazni a napszámosait, a belső cselédeit, a tisztjeit; erősitő trágyát ád a földjének, mesterségesen öntözi a palántáit, de a fény forrása, az összes javak kutfeje: a nap felé csak hangtalan hálával tud fordulni.

A MLSZ-nek sem marad egyéb hátra, minthogy a sport fényforrásához, az ő aranylelkü közönségéhez a puszta, hálával fordul azért a kimerithetetlen erőforrásért, ami jó időben rossz időben egyformán rendelkezésre áll az egyre növekedő szeretetért. Szerencsére a magyar sajtó a magyar labdarugó sporttal régóta apasági viszonyba keveredett, az egyetlen lehetséges mód tehát rendelkezésére áll, hogy a hála szava a nagy tömegek minden parányához eljusson.

A MLSZ ezennel köszönetet mond a magyar közönségnek a futball sport iránt tanusitott jóindulatáért. És kéri, fogadja továbbra le ezt a sportot a szivébe. Kicsinyek és nagyok egyaránt azon lesznek, hogy a hálájuk örökös maradjon s tettekben megnyilvánuljon.