A németek, akik hiresek róla, hogy közöttük akad a legtöbb könyvmoly s akik az értelmi nevelést iskoláikban tulzásig erőszakolták, most – midőn a világkereskedelemért a szivós és gyakorlati angolokkal s amerikaiakkal kell versenyezniök – kénytelenek nevelési rendszerüket korszerüvé tenni.

Belátjuk, hogy az ifjuságot ma már nem szabad csak a nyugodt polgári, a mint ők mondják „filiszter” élet számára nevelni, mert ezzel bünt követnének el a hazával szemben. Belátják, hogy az ifjuságot ugy kell nevelniök, hogy az az életért való kemény küzdelemhez edződjék, hogy azt a nemzedéket, melyre nemzetünk jövőjét bizzák, sem az ipar, sem a kereskedelem, sem a politika terén a külföld le ne gyürhesse. Belátják, hogy a nevelésnek tökéletesnek kell lennie, vagyis egész embert csinálnia az ifjuból, testi és lelki tulajdonságainak tökéletesbitése révén.

Ezt a célt csak az igazi, észszerü testi nevelés rendszeres és lelkiismeretes alkalmazásával lehet elérni és azért meg is ragadnak minden testnevelési eszközt, melynek célszerüségéről meggyőződtek.
Ilyen eszközük az a játék, melyet ők „Galándespiel”-nek magyarul: határ játék-nak neveznek, mert künn folyik a város határában.

A játék főcélja, hogy a szabadban való szabad mozgás tiszta, élenydus levegőt juttasson a tüdőnek és ezzel a vérképződést fokozza a tüdőt és szivet edzze, az izomzatot fáradságbiráshoz szoktassa, az elmét felüditse és sok más lelkitulajdonságot fejlesszen ki, mely a könyvek fölött gubbasztó agyvelőben csirájában elszikkad.

A határjátéknál szem a távolbanézéshez szokik, éleslátása fejlődhetik, megtanul ködben, hóhullásban, vakitó napfényben egyaránt látni. Az ifju megtanulja a távbecslést, hallása tökéletesbedik, aminek különösen éjjel veszi hasznát, mert bizony néha szép nyári időben éjjelre is kiterjesztik a játékot. Helyi érzéke, terepismerete, tájékozóképessége kifejlődik, gyarapodik. Az ifju gyors elhatározáshoz szokik, ügyessége, leleményessége kifejlődik, tanul térképet olvasni, nélkülözni, éhséget, szomjat elviselni és még sok más egyebet, aminek életében akárhányszor hasznát venni.

Ez idő szerint egyebek között a következő alakban üzik Németországban a határjátékot:

1. Valamely kimagasló tájékoztató pont elérése. Egyenetlen terepen, ahol vizmosások, folyóvizek, mocsarak, dombok, mivelt földterületek állják a toronyirányban való haladás utján, igen jó gyakorlat ez.

2. Gyaloglás megterheléssel, midőn a hátizsákot 12 kiló sulyig is homokkal megterhelik.

3. Hosszan tartó menetelés ütemes lépésben.

4. Menetgyakorlat cserkészéssel. Kiki maga választja az utját vizen, bokron átszökve, kuszva, parkon felkapaszkodva.

5. Hidak s egyéb tárgyak elfoglalása.

6. Megjelölt helyek megkerülése vagy fedett helyzetben való megközelítése.

7. Csapat vezetése térkép nyomán.

8. Éjjeli gyakorlat.

9. Hegy ostromlása.

10. Távbecslés.

11. Őrszemek vonalán való észrevétlen átsurranás stb.

Mindezeket a gyakorlatokat bizonyos alapgondolat szerint kell végrehajtani s a végrahajtás mikéntjét a résztvevőknek a térképen világosan és érthetően megmagyarázni. Ilyképpen elveszitik a közönséges léha gyerekjátéknak még a látszatát is és méltán sorakozhatnak a játszótéri sportgyakorlatok mellé, melyeknek az az alapgondolat adja meg az értéküket, hogy a testet és a lelket vannak hivatva edzeni, tökéletesíteni.

Nem azért hivatkozom a németekre, hogy majmoljuk őket. A magyar mindenkor harcias nemzet volt, ifjai réges-régóta szerették a fegyveres játékot, a háborusdit; az nem német különlegesség, az hozzá illik a magyar ifjuság jelleméhez. De a németek rendszert tudtak belőle csinálni és ilymódon értékes testnevelési eszközzé tették még a „határjáték”-ot is. És ebben kell a példájukat követnünk.

Ajánlom ugy nevelő-oktató, mint tornatanáraink és főleg ifjuságunk figyelmébe s aki bővebbet akar felőle megtudni, az olvassa el Scháfer P. G. tanitóképző intézeti tanár „Gelándespiele” cimü kis könyvét, melyből sokat tanulhat.