Dtum
Login with Facebookk
1912 | Április

Corinthián vándordij

FTC – III. ker., TVE 5:3 (4:0) – Üllői-ut – Biró: Sugár István – 2000 néző.
A kitünő formában levő budai csapat teljesen beigazolta az MTK, TTC és NSC ellen elért győzelmeknek realitását. Mikor már öt goal terhelte hálóját, páratlan lelkesedéssel sikerült a bajnok csapatnak három goalt visszaadnia.


A mezőny legjobb embere Payer volt, a ki mellett még a Weisz – Pataki jobbszárny briliáns játéka tünt ki. A zöldfehérek kapuját Fritz védte. A III. kerületieknél a csatársor erélyes játéka érdelem dicséretet, míg a kapott goalok nagyrésze a habozó védelem rovására irható.


Az FTC. kezd és már a 3-ik percben Weisz beadásából Schlosser goalt fejel, míg a 13-ik percben egy szél által hajtott labda kerül a III. kerületiek kapujába. A 18-ik percben Borbás beadásából Pataki az FTC harmadik goalját rugja, míg Schlosser a 43-ik percben a félidő utolsó goaljához juttatja csapatát.


A második félidő is az FTC támadásával kezdődik és Schlosser a 20-dik percben az FTC ötödik és utolsó goalját lövi. A III. kerületiek kerülnek ezután fölénybe és a 25-ik pedig Medgyesi, a 35-ik percben pedig Rumbold hibájából két goalt érnek el, míg a 43-ik percben a mérkőzés utolsó goalját rugják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A hadifoglyoknak való levelezőlap A hadifoglyoknak való levelezőlap
A hadifoglyokat gyámolító hivatal értesíti a nagy közönséget, hogy a...
Budapesten vasárnap estig mindenki megkapta zsír-és cukorjegyét! Budapesten vasárnap estig mindenki megkapta zsír-és cukorjegyét!
Vasárnap reggel megjelentek Budapesten az újonnan bevezetetett zsír-...
Felfüggesztik az obstrukciót Magyarországon Felfüggesztik az obstrukciót Magyarországon
Nevezetes fordulat állott be az országgyűlésen. Ugyanis Kossuth...
Játék-tanfolyam Játék-tanfolyam
"A tanuló ifjuság testi nevelésének hathatós eszköze a rendszeresen...
Genfben feszült a helyzet, Olaszország  Népszövetségből való kilépésével számolnak Genfben feszült a helyzet, Olaszország Népszövetségből való...
Semleges körükben azzal számolnak, hogy az ötösbizottság javaslata...
Torpedoszerencsétlenség Torpedoszerencsétlenség
A mult napokban érzékeny veszteség érte a német haditengerészetet,...
Nagyatádi Szabó nyilatkozik elkedvetlenedéséről Nagyatádi Szabó nyilatkozik elkedvetlenedéséről
Az elmult héten a különböző válsághírekkel kapcsolatban többízben...
A németek új „repülőerődje” A németek új „repülőerődje”
Négy mótor hajtja, rengeteg bombát, gépfegyvert és gépágyút visz...
Severing belügyminiszter Németország államformájáról Severing belügyminiszter Németország államformájáról
Amióta a köztársaság védelméről szóló törvényt a birodalmi gyülés nem...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98