Bécs akarja az 1920-iki olympiászt.

Ausztria megint életjelt adott magáról. Természetesen a hála és a nemes fegyverbarátság váltották ki belőle, a magyar-osztrák atletikai mérkőzést igazán gavalléros módon megrendeztük s mert minden a Lajtán tul történt sporteseményt a részvétünkkel attrakcióvá emelünk. Csöppet sem lepett meg tehát Ausztria legujabb állásfoglalásának a híre, csak azt nem értettük, miért késett olyan sokáig.

Az osztrák sportpolitikától megszoktuk, hogy őszintén, nyiltan és becsületesen áll a magyar érdekek mellé, a mikor abból – közvetve – neki is haszna van. A várakozásnak annyi perce után, végre rászánta magát Ausztria és szint vallott.

Az osztrák olympiai bizottság beszámoló ülésén egyértelmüleg Ausztriának követelték az 1920-diki olympiászt és utasitották az Osztrák Olympiai Bizottság elnökségét, hogy ennek a határozatnak az értelmében járjon el.

Stockholmban egyik legnagyobb sikerét aratta a MOB azzal, hogy az 1920-diki olympiász megrendezésével való elsőbbségi jogát elismertette. Nem ment könnyen a dolog s bizony a döntés sem végleges. A MOB vezéremberei legalább ezzel az impresszióval jöttek haza. Annyi érdekbe, vágyba, irigységbe, ellenséges indulatba ütközött Magyarország akciója, a monarchia külügyi képviselete olyan tüntető hidegséggel kezelte az ügyet, hogy ugyancsak erős optimizmus kellett reménykedni a magyar törekvés sikerében.

A Nemzetközi Athletikai Szövetség alakuló ülésén mintha kedvező fordulat állott volna be. Ausztria nem remélt előzékenységet tanusított, a szövetségben való képviselet jogát átengedte Magyarországnak, azt a véleményt juttatta érvényre, hogy a sokkal erősebb magyar sport védőszárnya alatt keresi ezentul a boldogulás utját.

S lehet, hogy ahhoz, ott Stockholmban, száz mérföldre a Kaiserstadtól meg is volt erre a jó szándék. Lehetséges, ha akkor kenyértörésre kerül a dolog, az osztrák sport vigasztalan fiaskóját látva, a miért Ausztria sportjának hivatalos képviselete is a magyar követelés mögé sorakozik hatalmas segítségül az 1920-iki Budapesti olympiásznak.

Wienbe érve azonban már mindent elfeledtek az jó osztrák urak. Elfeledték az osztrák footballsport gyászos letörését, el az osztrák atletika sikertelenségét, vivóik legyőzetését, csak egyet nem feledtek el, csak egy égette őket, mint az izzó bélyeg: - Magyarország mint független állam, mint erős és egységes nemzet üdvözölné falai között a világ nemzeteit.

Nem a magyar sport fejlődése jár Ausztriának, nem a várható diadalok, a sportért sohasem tülekedtek oda át különösebben. S most is közömbösen nézik, miként rendezi Budapest a VII. olympiászt, ha nem játszana bele az a más valami is, a melyben mindig a rövidebbet huzza Magyarország.

Miután külügyi képviseletünk nem mert, vagy nem akart beleavatkozni Magyarország akciójába, az osztrák sport cselekedett helyette s bizony alig kétséges, hogy melyik tábor mellé csatlakozik a legfelsőbb fórum.

Most aztán szidhatjuk az osztrák sport intézőit, nevezhetjük perfidnek és alattomosnak a nyilt frontcsinálást, czélzatosan és tervszerüen halad előre Ausztria s oly természetes, hogy keresztezi Magyarország utját. Kár volna tehát az osztrák sportot ütni érte, más, felsőbb akarat szócsöve csak, igaz, hogy elég hitványság takaróul szolgálni gyáva bujkálónak.

Az 1920-diki olympiászról pedig akár le is mondhatunk már. Ausztria nem akarja, de nem is tudja megrendezni, bőven elegendő neki, ha meg tudja akadályozni hogy Budapest legyen a külföldi versenyzők találkozója, a hatalmas világverseny szinhelye.