Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Skoda 305 mm-es löveg
Pár héttel ezelőtt már mi megemlékeztünk róla, hogy a magyar ágyugyárat Weisz Manfrédék nélkül nem lehet megcsinálni. Azóta Deutsch I. és fia is tagja lett a társaságnak. E két név elég ponderáló erővel bir, hogy a magyar ágyugyár felállitását teljesitsék. A Győrben felállitandó magyar...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Halkereskedők bárkái a pesti Dunaparton.
A Duna nemzetközi forgalmában a rakpartok mind nagyobb jelentőséghez jutnak. A dunai hajózás szabadságát nemzetközi szerződések biztositják, e szerződések azonban a partterületek használatára kimeritő határozmányokat...
Utczai fényképész Budapesten, munkafolyamatot nálunk még nem fényképeznek.
Az amerikai ujságok nagyjelentőségü reformról adnak hirt, amely alkalmas arra, hogy az ipari termelés rendjén mind a munkaadóknak mind pedig a munkásságnak jelentékeny szolgálatokat tegyen. A reform a kinematográf...
A hóvihar pusztításai a budapesti táviró- és telefonvezetéken
A tavasz keserves, pusztító meglepetéssel szolgált egész Európának. Április mintha csak a világ végét hozta volna reánk. Olyan vad, pusztító téli vihar nyargalt országokon keresztül, a milyenre öreg emberek is alig...
Időnként csapás látogatja meg a gazdát. A csapást Istenben való megnyugvással kell elviselni. Ám azért adott az Isten gondolkozó észt az embernek, hogy pusztulását ne nézze tétlenül. A gazdálkodó embernek állandóan...
Beöthy László kereskedelmi miniszter
Mióta a kormány a legenergikusabb eszközökkel dolgozik mindenen, hogy végre rendet teremtsen ebben az amugy is elgyötört, szegény országban, néhány ujság kiveti a rágalom hálóját, nemcsak a politikai irányzatra...
Zsolnay Miklós XIX. század végi gyűjtéséből származó törökországi falicsempe
Zsolnay Miklóst, a pécsi és budapesti Zsolnai gyárak tulajdonosát, Pécs szab. kir. város diszpolgárát Ő Felsége a főrendiház tagjává nevezte ki. Rég kiérdemelt kitüntetése ez nemcsak neki mint puritán jellemü előzékeny...
Ujabban ismét több izben történtek tanácskozások az orosz kormány kebelében az iránt, hogy a tiz év előtti rendelettel 1914. január 1-ig átvett orosz dunagőzhajózást megtartsák-e továbbra is az állam kezelésében....
Cikk-ajánló
Háromszázmilliós állami kölcsön Háromszázmilliós állami kölcsön
Háromszázmillió uj kölcsönt kap a magyar kormány a Rotschild-csoport...
A kereskedelmi tárca a viziutaknak A kereskedelmi tárca a viziutaknak
Beöthy László kereskedelmi miniszter a kereskedelmi tárca...
Weisz Manfréd új részvénytársasága Weisz Manfréd új részvénytársasága
Weisz Manfréd, a magyar Skoda Töltény gyárát részvénytársasággá fogja...
A kereskedelmi tárca a viziutaknak A kereskedelmi tárca a viziutaknak
Beöthy László kereskedelmi miniszter a kereskedelmi tárca...
Az adóbevezetés újbóli elhalasztása Az adóbevezetés újbóli elhalasztása
Az utóbbi napokban a vidéken is, de különösen a fővárosban, erős...
A főváros költségvetése A főváros költségvetése
A főváros 1913. évi költségvetési előirányzatában a kiadások és...
A háboru utáni államkölcsönök A háboru utáni államkölcsönök
Ha a Balkán-háboru politikai következményei még nem is egészen...
Tenni kell valamit Tenni kell valamit
Elképzelhetetlen volt néhány évvel ezelőtt is, hogy valaha olyan...
Tenni kell valamit Tenni kell valamit
Elképzelhetetlen volt néhány évvel ezelőtt is, hogy valaha olyan...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98