Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A Jupiter bolygó egy holdjával, amely árnyékot vet a bolygó fényes korongjára
Amint a földön minden él, keletkezik, növekszik s aztán elpusztul, ugy a világegyetemben is megtalálhatjuk az élet megnyilvánulásait s ahogyan például egy erdőben szemünk elé kerül egyszerre a fák életének minden korszaka, a mag, csira, cserje, bokor, eröteljes fa s vénülö, korhadt,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Hidroplán a tenger felszinén
Olvasóinknak már bemutattuk a hidroplánt különféle szerkezetben. Ezek után meg kell emlitenünk, hogy legujabban a hidroplánt már hadi kémszolgálatra is kezdik alkalmazni és gyakori kisérleteket folytatnak ebben...
Az inga az elhelyezkedés pillanatában nyugalomban van
Egy hires angol természettudós dr. Everard Hustler, aki a rádiumkisérletei révén már igen tekintélyes nevet szerzett, nem kevésbé érdekes, hogy ugy mondják szenzációs fölfedezést tett a különbözö nemü magnetikus...
A tej otthoni vizsgálata
Az élelmiszer hamisitás elleni küzdelem nem olyan csekély jelentőségü társadalmi probléma, a milyennek első pillanatra látszik. Ma már a hatóságok is erélyes eszközökkel dolgoznak, hogy a fogyasztó közönséget anyagilag...
A kaméleon, amint zsákmányát megragadja
A gyikok második alrendjébe tartozik a kaméleonfélék családja, mely nagyon kevés rokonságot mutat a többi gyikokkal. A törzsük oldalt erösen összenyomott és keskeny, élbehajló háttaraja van, hosszu lábaik ötujjuak...
A csőposta-rendszer egyszerü berendezése két erőre
A postaszolgálat technikai eszközei között a csőposta berendezés nem a legujabb már. Hosszu évek kitartó munkája és kisérletei bizonyitották be, hogy a gyors továbbitása a levélküldeményeknek egy város területein...
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
A budapesti távirda új gépterme A budapesti távirda új gépterme
E napokban adták át a forgalomnak az új táviró géptermet, mely a...
Az első vízi aeroplán Az első vízi aeroplán
A Fabre-féle aeroplánt uszószárnyai képesítik arra, hogy a vizen...
Bolygók fölfedezése Bolygók fölfedezése
Miután a négy kis bolygót a Mars és Jupiter pályája közt fölfedezték,...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
A Jupiter hatodik és hetedik holdja A Jupiter hatodik és hetedik holdja
Január elején az a hír jött Amerikából, hogy a Lick-féle...
Sűrűsített táplálékok Sűrűsített táplálékok
A létért való küzdelem egyre fokozódó hevessége megtanít mindenkit...
A Jupiter A Jupiter
Ha távcsövön át hosszabb ideig megfigyeljük a Jupitert, rögtön észre...
Dai Nippon Dai Nippon
Barátosi Balogh Benedekről két-három év előtt sokszor volt szó a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98