A tavasz keserves, pusztító meglepetéssel szolgált egész Európának.
Április mintha csak a világ végét hozta volna reánk. Olyan vad, pusztító téli vihar nyargalt országokon keresztül, a milyenre öreg emberek is alig emlékeznek. Nemcsak a mi hazánkat érte ez a gonosz itélet-idő, hanem meglátogatott olyan országokat is, a melyek télen is alig ismerik a telet és április derekán vastag fehér lepel borította a földet ott is, a hol rendes időjárás mellett még deczemberben is ritkaság a hó. Tehát valósággal európai csapásról beszélhetünk. 

A földeken, a vetésben ez az áprilisi havas orkán még nem okozhatott olyan kárt, amelyet az idő enyhére és rendesre fordulása jóvá nem tehetne. Sajnos másként áll a dolog a szöllős kertekben és a gyümölcsösökben. Itt a pusztítás annál fájdalmasabb, mert az orkán kitörését gyönyörű, meleg bimbócsalogató napok előzték meg és így bőségesen volt a hidegnek, fagynak mit megrontania.

A kár kétszeresen gyászos, egyrészt azért, mert a gyümölcstermelés a hazánkban az utóbbi időkben óriási fejlődést vett, egyes vidékeknek ma már első és főjövedelmi forrása; másrészt meg azért, mert épen a gyümölcsre tavaly is nagyon rosz idő járt, tehát ezek a vidékek most a második keserves esztendőnek néznek elébe. 

Hogy milyen lesz az eredmény az ország főtermékeiben: a kalászos termésben, ezt még jövendölni túlságosan korai vállalkozás lenne. De rendkivül kivánatos lenne, hogy legalább a gazdaközönség jóreményei teljesüljenek és ez hozzon valami pénzmagot az országba, mert különben, az ipari és üzleti világ területén a közeli jövő kilátásai nagyon borusak.

Tudjuk, hogy ennek a világnak mozgató ereje: a pénz immár két esztendő óta visszavonult pánczélbarlangjaiba. Mint mindig, úgy most is ez érezte meg leghamarabb az elkövetkezett háborús veszedelmet, mikor még a diplomatáknak se volt sejtelmük róla. A világ legpénzesebb nemzete, Európa összes országainak főbankárja és hitelezője: Francziaország mindenfelül hazavitte a kiadott millióit.