Dtum
Login with Facebookk
1913 | Augusztus

Ékszerbiztositás

– az Európai Áru- és Podgyászbiztositó Részvénytársaság uj üzletága –

A fentnevezett részvénytársaságé az érdem, hogy az utipodgyászbiztositást hazánkban és a külföldön forgalomba hozott olcsó kész biztosító kötvényeivel mindenkinek könnyen hozzáférhetővé tette és ezáltal a közönségnek módot nyújt arra, hogy az utazás alatt oly károsodásoktól óvassék meg, amelyek ellen azelőtt biztositással védekezni nem igen jutott eszébe. 

Most arról értesülünk, hogy az Európai Áru- és Podgyászbiztositó Részvénytársaság egy fontos lépéssel tovább is haladt és számolván a közönség mai biztositási igényeivel, az ékszerbiztositást is bevezette. 

Az a forma, ahogy azt tette; igen érdekes.
Tudva azt, hogy az ékszerek kis terjedelmüknél fogva igen könnyen elveszésnek, ellopásnak, elcserélésnek, megrongálásnak és más veszélyeknek állandóan ki vannak téve és pedig nem csak otthon, ahol esetleg még fellelhetők, hanem szinházakban, hangversenyeken, egyéb mulatóhelyeken, séták, látogatások, valamint utazások és fürdő- és nyaralóhelyeken való tartózkodás alatt is s hogy az ékszerek tulajdonosainak olyan biztositásra van épen szükségük, amely őket azon örökös aggodalomtól, amelyben ők és családjuk ékszereik miatt élnek, megszabaditsa, az ékszerbiztositást a társaság úgy vezette be, hogy az mindennemü, bármely okból és bárhol származott kárra terjed ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98