Dtum
Login with Facebookk
1913 | Június

Új háború?

A balkáni láthatárra ismét komor felhők tornyolúltak. A bolgár-szerb feszültség annyira kiélesedett, hogy az érdekelt kormányőrök is számolhatnak már azzal a fenyegető eshetőséggel, hogy a viszály elintézését fegyveres döntésre kell bizniok.

 

A Gesovkormány után a Pasics-kabinet helyzete is megingott, a háborus-párt Szerbiában is felülkerekedőben van. A szerbek mindenáron meg akarják az elfoglalt területeket tartani, a bolgárok ragaszkodnak a szerződés betűihez: ha egyik fél sem enged, a béke megmaradásának reménye mind összébb zsugorodik. A két farkasszemet néző állam az orosz czár közbelépését sürgeti, természetesen mindenik a maga ügye mellett, az orosz kormány pedig platonikus nyilatkozatnál egyebet eddig nem tett.


A londoni békekonferenczia junius 9-én ért véget, de föladatát nem végezte el teljesen, a mi szintén a szövetségesek elmérgesedett viszálykodásával van összefüggésben. A legégetőbb kérdéseket nem tudták rendezni, a delegátusok tehát eloszlottak azzal, hogy a törökkel kötött békeszerződést az egyes kormányok által külön-külön megkötött részekkel fogják kiegészíteni. Mikor és hogyan? E körül forog most minden. A négy miniszterelnöknek Szalonikibe tervezett összejövetele elé is nehezen leküzdhető akadályok gördülnek, a melyeket abba a formulába burkolnak, hogy kormányválság van.

 

De a kormányválság épen a londoni konferenczián el nem intézett kérdések miatt tört ki Bulgáriában is, Szerbiában is. Feszült érdeklődéssel várjuk tehát a fejleményeket, melyek úgy lehet, újra tűzcsóvát vetnek a Balkán még mindig sistergő és fájó sebeket égető zsarátnokára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98