Dtum
Login with Facebookk
1913 | Október

Aggastyánok a staféta-futásban

Igen érdekes bizonyítéka a nemzeti lelkesedésnek a Berlin-Boroszlói stafétafutás. A németek ugyanis minden elképzelhető módon és formában ünnepelnek.

 

Ünneplik a napoleoni iga alól történt felszabadulás századik évfordulóját emlékmüvek, szobrok, középületek leleplezésével, de ünnepelik az évfordulót sportversenyekkel is, amelyek között előkelő helyet foglalt el a Berlin – Boroszlói stafétafutás.

Ez a futás érdekes szenzációval szolgált. Hiszen meg szokott történni, hogy a fiatalok lelkesedése átragad az öregekre, de ezt a lelkesedés ritkán jut olyan érdekes kifejezésre, mint ennél a futásnál jutott.

Két öreg, rokkant német polgár jelentkezett a versenyrendező bizottság előtt, hogy ők is részt akarnak venni a futásban. Azért, hogy ők öregek, megfogják mutatni, hogy a lelkesedés friss erőt önt az ő tagjaikba is.

A bizottság honorálta aggastyánok lelkesedését és mindjárt besorozta őket a stafétafutók közé. Az öregek futottak is, amint csak tőlük tellett, de persze nem rajtuk mult, hogy lemaradtak a fiatalok mögött. A lelkes agg németek arcképeit itt közöljük.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Müller(66 éves) Gottwald(78 éves)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98