Dtum
Login with Facebookk
1914 | Január

Az FTC Spanyolországban

FTC – Athletic Club Bilbao 5:2 (3:1) 

 

Bilbaó, január 4.
Külföldi turájának negyedik mérkőzését is megnyerte az FTC derék csapata. Pedig a körülmények alaposan ellene szegülnek. Eltekintve attól, hogy a spanyol bajnokcsapat jó ellenfél, az eddigi mérkőzésektől fáradt magyarokat egy alapos hűlés is meggyengített. A csapat minden tagja megfázott a spanyolországi rossz időjárásban.
A biró ellentétben a sansebastianival pártosan vezette a mérkőzést s igy még ez ellen kellett küzdeni.

Az FTC a következő csapattal szerepelt: Fritz – Rumbold, Pager – Medgyessy, Kiss, Weinbeer – Koródy, Schlosser, Pataky, Tóth, Weisz.
Mintegy 5000 főnyi előkelő közönség nézte végig a mérkőzést. A spanyol névnek megfelelően szenvedélyesen buzdították csapatukat, egyes szebb akciónál valósággal tomboltak.

A vizes, agyagos pálya nagyon rossz állapotban volt s nehezen mozgott rajta a fáradt magyar csapat. A mérkőzés nagy spanyol fölénynyel kezdődött. A 11-ik percben a jobbösszekötő védhetetlen lövéssel meg is szerzi csapatának a vezetést. A goal után is a spanyolok vannak frontban s csak a félidő közepén szabadul fel a magyar csapat.

A 25-ik percben Pataky egyedül lefut s remek saroklövéssel egyenlíti ki az eredményt. A 31-ik percben Schlosser – Weisz összjátékából előbbi megszerzi a vezetést. A 34-ik percben Pataky áttör a védelmen s gyönyörü saroklövése a hálóban akad meg. A 42-ik percben Schlosser remek fejes goalját a biró letagadta.

A második félidő már magyar támadással kezdődik. A 9-ik percben Pataky-Schlosser kombinációjából utóbbi a jobboldalról teszi be a labdát. A 16-ik percben Korody lefut, centerét Pataky kapásból bevágja. A mérkőzés végét az FTC nem bírja.

A spanyol csapat fölénybe kerül s a 39-ik percben Payer hibájából a center másodszor juttatja a labdát Fritz hálójába.Az FTC legjobb emberei Pataky, Kiss, Schlosser, Rumbold voltak. Korody, Tóth teljesen formán alul játszottak. A spanyoloknál a csatársor és a centerhalf dolgoztak kitünően.

A magyarok keddi ellenfele a spanyol válogatott csapat lesz. Aggodalommal nézünk e mérkőzés kimenetele elé, mert a megfázott, ledolgozott csapat nem hisszük, hogy sikeresen vehetné fel a kitünő spanyol válogatott csapat ellen a küzdelmet. Ennek a mérkőzésnek a megnyerése méltó befejezése volna a diadalmas turának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Schlosser goalja előtt FTC Bilbaoban FTC Bilbaoban2
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Nobel-féle irodalmi díj nyerese: Sienkievicz Henrik Nobel-féle irodalmi díj nyerese: Sienkievicz Henrik
Ha az irókat a szerint itélnők meg, hogy hányféle nyelven, hányan...
Apróságok Apróságok
A francia nemzeti és háborus párt „tigris”-e, Clémenceau...
Vörös János honvédelemügyi miniszter elmondja, miért vesztette el a háborút Németország Vörös János honvédelemügyi miniszter elmondja, miért vesztette el a...
Abból az alkalomból, hogy néhány nappal ezelőtt múlt el négy...
Dr. Lajos Ferdinánd bajor herczeg Dr. Lajos Ferdinánd bajor herczeg
Nemrég halt el dr. Károly Tivadar bajor herczeg, ismert szemorvos, a...
A lövedékek desinficiáló hatása A lövedékek desinficiáló hatása
Müller már 1889-ben kimutatta, hogy arany a bakteriumok csiráit öli;...
A főiskolai világbajnokságok atlétikai versenyei A főiskolai világbajnokságok atlétikai versenyei
A hölgyek már ott állnak a startnál. Izgatottan ássák a startgödröt....
A belügyi kormány betiltotta Rassay és Dréher gyüléseit A belügyi kormány betiltotta Rassay és Dréher gyüléseit
A jövő vasárnap a politikai élet „nagy napjának”...
Magyarok, - Csitt-csatt Magyarok, - Csitt-csatt
Novellák. Kimarkolom Móricz Zsigmond dús aratásából és pergetem...
Chorin Ferenc halála Chorin Ferenc halála
Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó, s Weisz Manfréd után az elmult héten...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98