Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A királybegónia levele. A nagy, sötétzöld levélen széles ezüstös öv vonul körül, mely érces fényben ragyog
A trópikus vidékeken négyszáznál több faja ismeretes a begónia nevü növénycsaládnak, mely kétségtelenül a legszebb és leghálásabb szobanövények egyike. Egyik-másik faját, melyeknek pompás rajzu, szinte festőien szép levelei, különböző, ragyogó szinekben pompáznak, - a királybegóniák...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Ahogyan a hajó épül. A német hajógyártás az utóbbi két esztendő alatt óriási lépésekkel haladt a tökéletesség felé
A világkereskedelem legfontosabb járómüve a hajó, két esztendö óta olyan változáson ment keresztül, hogy még laikus ember, előtt is feltünik a különbség. A szakértö azt mondja, hogy rá sem lehet ismerni a mai hajóról...
A lőpor formái
Mikor csudákról van szó, mindig arra gondol az ember,hogy az ókor meséiből fönmaradt csudatettek mögött valami olyan megfejtésnek kell lenni, amit csak az tud, aki a csudát valamit célból embertársai előtt láthatóvá...
Csak a múltkoriban csinált egy német aviatikus időtartam rekordot, és néhány nap múlva már őt is leverte egy honfitársa
Az egyik a legujabb és legtökéletesebb földi közlekedési eszköz, a másik idővel talán ugyanez lesz a levegőben. Mindakettő büszkesége a teremtő emberi észnek. Az automobil ugy látszik máris elérte a tökéletessége...
Házilag készített szűrőgép. Egy lámpaüveg, amelyet megtöltöttünk gyapottal, vagy aszbeszttel, alul gyolcscsal lekötjük s a vizet ezen locsoljuk át
Ne csodálkozzék az olvasó, ha e kérdés megoldását nemcsak a technika csudájának tartjuk, hanem ama kérdések közé soroljuk, amelyek az emberiség életében a legfontosabb szerepek egyikét töltik be. Gondoljunk csak...
Villamos áram melege a keltető gépben
Nemrégen történt, hogy rengeteg mennyiségü ismertető füzet került forgalomba. Európában és ezekben a füzetekben szó volt arról, hogy milyen boldog hely Amerika. A füzetekben képek voltak és ezek a képek birkanagyságu...
A kesszon arra szolgál, hogy a hídak pilléreit, hídlábait a vízalatti hordképes talajban meg lehessen építeni
Helyesen caisson-nak kell irni, magyarul láda, vagy szerkény az értelme, s a gyakorlatban azt a munkahelyet értjük alatta, amelyben a talajszine alatt, rendesen viztömegek feneke alatt épitőmunkát végeznek. Ilyen...
Cikk-ajánló
A hadihajók épitése A hadihajók épitése
A tengeren való versengésben a két pártot találhatunk. Egyfelől áll...
A bacteriumok eredete A bacteriumok eredete
A fajok állandóságában való hit, mely azt vallotta, hogy az állati és...
A géppuska A géppuska
Sokat lehetett olvasni az utóbbi években egy uj fegyverről, melyet...
A buvárok életéből A buvárok életéből
Régen elmult az az idő, amikor akadtak bátor lovagok, a kik csak...
A népies mintagazdaságokról A népies mintagazdaságokról
Most szabadult fel az első kilencz, 1897-ben létesített...
Automobil ujdonságok Automobil ujdonságok
Szénsav-automobil A berlini iparkiállításon nagy feltünést kelt egy...
A budapesti vízművek bemutatása A budapesti vízművek bemutatása
Tíz évi munka után teljes befejezést nyertek a hatalmas...
Automobil ujdonságok Automobil ujdonságok
Szénsav-automobil A berlini iparkiállításon nagy feltünést kelt egy...
A legujabb automobil A legujabb automobil
A motorrendszerű bicziklik, automobiloknak manapság oly számos...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98