Dtum
Login with Facebookk
1914 | Június

Husfagyasztás

Délamerika vadon mezőségein ezernyi ezer szarvasmarha él szabadon, s hizik meg ugyszólván költség nélkül hatalmas sulyuvá. A farmtulajdonosok ezeket az állatokat a bőrök és a szarvaik miatt tenyésztik.

A mult század végéig a bőr- és szarvanyag miatt leölt állatok husát, mert értékesiteni élelmi célokra nem lehetett, elásták. Milliónyi méter mázsa hus került igy a föld alá teljesen haszontalanul. Negyven-ötven évvel ezelőtt megkisérlették a husokat iparilag földolgozni husárunak, szalámi, kolbász s egyéb ilyen fajtáju célokra, szappant főztek, a csontokat lisztté őrölték, de mert a szállitása e termékeknek igen költséges volt, ez a husipar nem fejlődött, s tovább is a föld fogadta magába az Európában oly értékes hust. Talán két évtizede, hogy Európában a husszükség beköszöntött, s ekkor Argentinában megkisérlették, hogy a hust Európába szállitsák.

Az eljárás az volt, hogy a hust hatvan-hetven fok hidegnek tették ki, aminek következtében az csontkeménnyé fagyott. Ezeket a jégtömböket berakták a külön e célra épitett hajókamrákba, s a fagyasztott hus ugyanolyan állapotban érkezett meg az európai kikötőkbe, mint ahogyan az Argentinában a hajóba került.

A fagyasztás azonban a hus sejtcelláit szétroncsolja, a hus anyagát megváltoztatja ugy, hogy a hus nemcsak tápanyagából veszit, hanem izét is kellemetlenné teszi. A főzésnél rengeteg sok nedvességet bocsájt magából, sütésre alkalmatlanná lesz, s tényleg csak arra jó, hogy a nép élelmezésnél megállapithassák azt, hogy többet ér egy gyenge minőségü hus, mint ha semmi hus sem volna erre a célra.

A technika az előbb elmondottak okából erős munkát fejtett ki, hogy a fagyasztás helyett olyan konzerváló eljárást találjon ki, amely még mindig lehetővé teszi a tengerentúlról való husszállitást, anélkül, hogy a hust anyagában, izében, táperejében szétroncsolná.

Ez az ujabb mód a hütés. Az eljárás a következő: A frissen vágott hust lehütik, majd olyan helyiségbe raktározzák, ahol a levegő höfoka +1. Itt a hus megfagyása ki van zárva, ellenben a felülete fehér oxidálásnak van kitéve. Az organizmusok ugyanis ennél a hőfoknál még nem pusztulnak el, sőt szaporodnak, s a hus felületén egy fehér, élvezetre alkalmatlan réteget alkotnak. Ha most ebbe a hütőkamrába ozont vezetünk be, a fehér husréteg megkeményszik, s levegőáthatlan burkolatot alkot. Belül a levegőtől teljesen elzárt hus a maga eredeti friss állapotában megmarad, illetve az elromlása igen hosszu időre késleltetést nyer.

Mintegy hat hét az az időtartam, amely alatt a hus belül még teljesen élvezhető állapotban megmarad. Ennyi idő pedig a leghosszabb jelenlegi husszállitó vonalon is elegendő. Az itt bemutatott képen látjuk, amint a lehütött, s fehérre változott felsőrétegü hustömegeket kocsikba rakják és szállitják ki a hajóba.

Az igy szállitott hus teljesen merev, akár a fa és rideg, mint az üveg, mert ha elejtik, el is törik. Ezzel az eljárással a hus sulyban veszít. Ámde arra való tekintettel, hogy az igy sulyban kevesebb hus, tápértékben nagyobb értékű, mint az amelyet fagyasztottak, s igy - nem kell romlott husréteget levágni – sulyban megőrzött, sokkal kevesebb értéket veszit el a romlott réteg eltávolitásával, mint amely értéket veszit az egész hustömeg azáltal, hogy silány tápanyag válik belőle a fagyasztás által. Amig a fagyasztott hus kilója alig 40-50 filér, a hütött 80-100 filér értékü. Ma már a hütési eljárás uralkodik, s hova-tovább a fagyasztás teljesen terét veszti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gorgulov, a francia köztársaság elnökének tébolyodott gyilkosa a párizsi rendőrségen Gorgulov, a francia köztársaság elnökének tébolyodott gyilkosa a...
Gorgulov tudvalevőleg orosz emigráns orvos, aki diplomáját Prágában...
Uj vasutak Uj vasutak
A képviselőház április 16-iki ülésében három új vasut építésére...
Német siker Tannenbergnél Német siker Tannenbergnél
Kelet-Poroszországban egy német hadsereg állomásozott. Az országrész...
Újpest – Slavia 2:2 (2:1) Újpest – Slavia 2:2 (2:1)
A Hungária – Beogradszki mérkőzés után került sorra az Újpest...
Az édes méreg Az édes méreg
Az ópiumot, vagy mint a régi magyarok nevezték, áfiumot, a mák...
Uralkodók szokásairól Uralkodók szokásairól
VII.Edvárd mérési mániában szenved. Minden kastélyban egy önműködő...
A szécsényi dráma A szécsényi dráma
A napilapok bőven foglalkoztak a szécsényi drámával és annak...
Hogyan robbantottak régente? Hogyan robbantottak régente?
Még ma is bámulva állunk meg a Nilus völgyében lévő piramisok és...
Csak egy év múlva kerülhet sor új választásokra Csak egy év múlva kerülhet sor új választásokra
A kormánypártot napokon át nyugtalanította a közeli választások híre....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98