„Vannak sikereink, de még nem győztünk. A győzelmet az ellenség ellenállóerejének megsemmisítése jelenti. Ha milliós hadseregek állnak egymással szemben, akkor a győztesnek foglyai vannak. De hol vannak a foglyaink?” Ez a mondat Moltke német vezérkari főnöktől származik, aki felismerte, hogy a franciák szervezetten vonulnak vissza, még semmi sem dőlt el, a döntő összecsapás még hátra van. A német katonai és politikai vezetés legtöbb tagja az előrenyomulást látva ennél optimistább volt.

A német hadseregek szeptember 3-án és 4-én érték el a Marne folyót. Ekkor még úgy tűnhetett, meg sem állnak a Szajnáig. Ekkorra azonban Joffre felismerte a bekerítésre irányuló német szándékot. Ezért a balszárnyon (vagyis német szemmel a jobbszárnyon, - a döntőnek szánt jobbszárnyon!) átcsoportosítással túlerőt hozott létre. Megtehette, hiszen a nyugati front egészében antant fölény érvényesült.

Az erőviszonyok a front nyugati szélén megváltoztak. Építhetett Joffre a német hadseregek összhangjának hiányára is. Az 1. német hadsereg túlságosan előreszaladt, az a veszély fenyegette, hogy „zsákba fut”, vagyis bekerítik, ezért visszavonult. Ezzel lavina indult el: most a 2. hadsereg érezhette úgy, hogy jobbszárnya védtelen, vissza kell vonulnia. És így tovább. Szeptember 9-13. között az antant megállította a német előrenyomulást, sőt bizonyos mértékű ellentámadást is végrehajtott.

A marne-i csatát az antant nyerte.