A frontok mozdulatlansága, a harcok „mészárszék-jellege” fölvetette a „hogyan tovább?” kérdését. Vajon sikert hozna-e, ha új frontot vagy frontokat nyitnánk? Az elképzelés melletti legfőbb érv az ellenség erőinek megosztása; a legfontosabb ellenérv pedig a saját erők megosztása mint következmény. Vajon mi a jobb: minden erőt a fő fronton összpontosítani, és ott kicsikarni a sikert – ehhez képest bármely mellékhadszíntér csak erőpocsékolás – vagy épp ellenkezőleg: új front megteremtése teszi lehetővé az ellenség megverését?

A francia Pincaré elnök, az őt meggyőzni tudó katonák, mint Gallieni, Franchet d’Esperay és az angol Kitchener és Churchill a perifériális taktika híve, Joffre vezérkari főnök és Viviani miniszterelnök a megosztó tervek ellenfele. Ha új front, akkor hol legyen? Felvetődött a balkáni, a szíriai és palesztinai partraszállás gondolata, a Dardanelláknál végrehajtandó hadművelet, de észak-németországi támadás ötlete is.

Végül is a Dardanellák tengerszoros és a kis Galipoli-félsziget mellett döntöttek. Nem vártak döntő győzelmet ettől a hadművelettől, de azt igen, hogy megnyithatja a tengerszorosokat, kapcsolatot teremtve a nyugati hatalmak és az oroszok között. A támadás sikere hatással lehet a semlegesekre, megnyerheti őket az antant melletti csatlakozáshoz. Teljessé válik Németország és a Monarchia bekerítése. Ha mindez 1915 tavaszán sikerül, ez év végére megnyerhető a világháború.