Dtum
Login with Facebookk
1915 | Február

A hadikenyér

Most nincs helye a kényeskedésnek.
A magyar ember szerette a kukoricát tejesen (ez speciális magyar szokás), a nép pattogatottan, télen időközönkint málénak, prószának, mint süteményt: de szánakozva emlegette azokat, akik kenyérpótlónak ették mint mangalicát vagy az olaszok a polentát.

Most azonban rá kell fanyalodnunk, főleg március 1-étől a szigoru rendelet értelmében, hogy fele kukoricából sárga kenyeret együnk. De ezt az áldozatot is el kell viselnünk, hogy a küzdő katonáknak jusson a jobb.

Akik finnyáskodnak, gondoljanak arra a sok türelemre, nélkülözésre, élettel való folytonos játszásra, amelyre a harctereken viaskodó katonáink kénytelenek és viselik lelkesen a magasabb célért.

Még ennyi nélkülözésre sem volna hát hajlandó az a kényelmes élettől ellágyult közönség, amelynek sem az időjárás viszontagságait, sem a véres veszedelmek gyötrelmét nem kell éreznie? Legyen ennyi emberszeretete és hazafisága háztartásában is, hogy ezt a kisebb kellemetlenséget zugolódás nélkül fogadja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kukorica Pattogtatott kukorica gyár
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98