Dtum
Login with Facebookk
1915 | November

A Niagara-zuhatak, mint geologiai időmérő

Tudjuk, hogy az Erie (172 m a tenger színe fölött) és az Ontario-tó (71 m) között egy nagy kőzettábla fekszik. Az Ontario felé meredeken végződik (Niagara Escarpment). A folyó kimondott völgy nélkül kigyózik a síkság felé, azután a Niagara-vízesésben 50 m. magasról zuhog alá, befolyik egy szakadékvölgybe, míg Lewiston és Queenstown városoknál eléri a meredek szélét és a síkságon folyik tovább.

Kétségtelen, hogy a zuhatag egykor az Escarpmentnél volt és lassan, visszafelé való húzódás közben alkotta magának a szakadékvölgyet. Meddig tartott ez az erosio, erre vonatkozólag többen végeztek számításokat. A geologiai időszámítás ezen iskolapéldájának új feldolgozását adja G.K. Gilbert a "Geol. Survey Bull." 308. sz.-ban. A szakadék egész hoszsza az új hiteles mérések szerint 6 Mile, tehát 6x1609.33=9645.98 m. Lyell szerint 7 Mile = 11,265.31 m; Credner szerint 1½ német mértföldre tehető (11130 m.). Neumayr 12 km. hosszúnak tartja. M. Causlin, egyik legrégibb európai megfigyelő, ki 1774-től 1783-ig közel lakott a vízeséshez, letördelődést igen csekélyre becsülte és azt hitte, hogy az a szám, melyet a 6 mértföld (illetve Mile) osztásánál a világ fennállása óta eltelt 5700 évvel nyerünk, túl nagy és nem felel meg a jelen erosiós viszonyoknak (63360 feet (380,160 inch) osztva 5700=66.7 inch=170 cm. évenkint; 1 inch körülbelül 1 zoll; 1 feet = 1 láb). Hall kapitány 1827-ben hallotta egy ott lakótól, ki 36 évig lakott a zuhatagnál, hogy ezen idő alatt az esés széle 120-150 inch messzire ment vissza. Ez 1-1ź m egy évben átlag. Blackwell 1842-ben elkészítette a vidék felvételét háromszögeléssel nem sokkal azután, hogy Lyell, a neves geologus ott volt a helyszinen. Lyell tehát kinek semmi biztos alapja nem volt, a régi elbeszélések szerint ⅓ m.-t állapít meg évenkint. Lyell azonban saját adatait is több izben megváltoztatta és az erosio időtartamául 10,000, később 31,000, 35,000, sőt 36,000 évet jelölt meg. A legutóbbi adatot (36,000 év) találjuk a legtöbb iskolakönyvben. Jobb alapot nyujtanak a későbbi mérések 1875, 1886, 1890 és 1905-ben. Marcon szerint 1842-től 1863-ig 12 feet szárazföld tünt el, a mi 17.4 cm volna egy évben. Woodward 1842-től 1875-ig évente ž m-t mond; 1890-ig pedig 66.3 cm Patkó-zuhatagnál, 19.5 cm az Amerikai-vízesésnél. Az első szám egyszerű osztással 14,615 évet adna; az irodalomban most 18,000 évet találunk. Gilbert az 1842. és 1905.-iki görbületek közt 6 vonalon a következő értékeket találta: 430, 292, 260, 276, 317, 412 feet, átlag 331 feet. Ez 331:63=5.3 feet, vagyis 161.65 cm évenkénti visszahuzódást jelentene a Patkó-zuhatagnál, ellenben az Amerikai vízesésnél 1827 és 1905 között kevesebb 3 inchnél (7.6 cm). Ezek a legújabb számok a következő maximumokat adják: 964,598:162=5954 év (Patkó zuhatag) és 964,598:76=126,921 év (Amerikai zuhatag).

 

Ezekkel a számokkal összhangba lehet hozni Gilbert becslését, a 7000 évet. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy az egész végső következtetés csak két, némileg biztos maximumra van alapítva. Régebben pl. a folyó mai terjedelmének csupán ź-⅓ részére volt szorítva, tehát hátrálva vájó, erodáló működése jobban érvényesült, mint ma. Az Erie-tó gyorsan ki fog töltődni, felszíne és ezzel párolgási képessége fogy, a leömlő víztömeg, s ezzel a kivájó, kimaró erő megnövekszik. Változás a mészpad (Niagara-mészkő) öszszetételében éghajlati eltérések, változások (több csapadék és nagyobb fagy), a zuhatag magasságának csökkenése stb. mind olyan tényezők, melyek az eredményt ellenőrizhetetlenül megváltoztathatják. Nagyon jó, ha tanítás közben egyszer-másszor példát mutatunk a tanulóknak arra, hogy mily kevéssé megbízhatók, pontosak geologiai számításaink, mikor éveket akarunk megállapítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98