Az antant legnagyobb 1915-ös támadó hadműveletére szeptemberben és október elején került sor. Célja nem közvetlenül az ellenség megsemmisítése, hanem csupán kedvezőbb frontvonal kialakítása. Emellett sikerekkel kívánták ellensúlyozni a Dardanelláknál és Gorlicénél elszenvedett vereségeket.

A támadás során az antant hadvezetőségek igyekeztek felhasználni a korábbi, kudarcot szenvedett áttörési kísérletek tapasztalatait. Repülőgépekről bombázták a német kézen lévő vasúti csomópontokat és a német nehéztüzérséget.

A saját tüzérség a gyalogos roham kezdetével sem fejezte be tevékenységét, hanem előre haladva folyamatosan lőtte az ellenséget, úgy, hogy a rohamozó gyalogság előtt csapódjanak be a lövedékek az ellenséges vonalakra.

A harcok ismét antant részsikerekkel kezdődtek. Reims városánál hatalmas tüzérségi előkészítő tűz után, 32 kilométeres szakaszon törtek előre. Artois és Arras városoknál is sikerült egy-két kilométert előre nyomulni. A németek azonban pár kilométerrel hátrább újabb állásokból sikeresen védekeztek.

Az október közepére kifulladt támadásban az antant negyedmillió, a német haderő százötvenezer embert veszített. Az offenzíva tapasztalatai tehát ismét rengeteg vér árán születtek meg: nem elegendő a túlerő, a több mint ötmillió (sic!) gránát, melyet kilőttek. Az áttöréshez óriási többleterő kell.

Az 1915-ös év ismét megmutatta, hogy a haditechnika és hadvezetés adott állapotában a mindenkori védekező fél nagy fölényben van, és jelentős túlerejű ellenséges támadást is képes hárítani. Megoldást talán a jobb felderítés, a folyamatosan mozgatott nagy tűzerejű tüzérség hozhat, ehhez azonban nagyobb fokú motorizáció kell. Minderre ekkor az antant még nem volt képes.