Dtum
Login with Facebookk
1916 | Április

A holmenkolleni nagy nemzeti ünnep

Bent vagyunk már a legszebb, mondhatni nyári időben, megélénkült a Duna, zajosak a footballpályák és még a legvadabb, legfanatikusabb hóemberek is, kik még akkor is felkeresik a Börzsönyt, Selmec- Körmöcbánya, Tátraszéplak kies lejtőit, ha Pesten nyoma nincs a hónak már régen elrakták skijeiket és téli álmukat alusszák már a botok a skienpök és a fókabőrök. És ebben a nyári időben kapjuk a hírét a világ legnagyobb, legszebb skiversenyének, a Holmenkollen-versenynek.

 

Holmenkollen Svédországban Stockholmhoz közel fekszik. Itt van a sportszerető svéd király és trónörökös kastélya, kik maguk is szenvedélyes skielők és az ő jelenlétükben folynak le a versenyek, melyek rendszerint az északi népek elitjét és ujabban a svájci, ausztriai és német skielőket gyűjtik össze. Az idei versenyben sajnos a középeurópai skielők a háború folytán távolmaradtak, azonban ez mit sem vont le a versenyek értékéből.

A svédek és a norvégek, kik egyenlő számban vettek részt osztoztak a díjakon. A távversenyben felülmaradtak a svédek, míg az ugrást a norvégek nyerték. Az összes versenyzők óriási klasszisáról tettek tanuságot. Az ugróversenyek majd minden résztvevője 40 méteren felül ugrott, sőt a győztes 23 centiméterre megközelítette a világrekordot.

A legszebb ugrást egy norvég produkálta, aki 53 méteren felül ugrott, de miután elbukott ugrása érvénytelen volt, többi ugrása pedig nem érte el a fenti távolságot. A holmenkolleni ugrópálya melyet képünkön bemutatunk a világ legjobb ski-ugrópályája. Jobb mint a davosi Bolgense, vagy mint a semmeringi Lichtenstein-sánc. A versenyen a svéd király osztotta szét a szebbnél-szebb díjakat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A holmenkolleni ugrópálya A norvég győztesek A svéd győztesek Síugrócsoport
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98