Sajnos vagy sem: ami az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés, az a világ számára külpolitikai – és fordítva is. 1916. őszén az USA-ban elnökválasztás lesz – ezt nem hagyhatta figyelmen kívül Wilson elnök Európával kapcsolatos tervezése.

Az USA ekkor még semleges. Ám az európai hatalmak erőinek szakadatlan pusztulásával relatív pozíciói egyre jobbak. (Jellemző pl., hogy a Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba irányuló hitelezés iránya a világháború első másfél évében megfordult; az USA vált a Világ legfőbb hitelezőjévé.)

Wilson személyes elképzelései és országának érdekei ekkor, úgy tűnt, egybeesnek: szülessék kompromisszumos béke Európában, és legyen ennek a békének közvetítője, kovásza az Egyesült Államok. Wilson, mint béketeremtő, ismét befut a választásokon, és az amerikai tőkének sem kell attól tartania, hogy egy német győzelem nyomán elvesznek nyugat-európai kölcsönei, befektetései.

Az elnök Európába küldte hát személyes megbízottját, House ezredest (aki korábban már sikertelenül közvetített a tengeri hadviselés kérdésében). House missziója nem sikerült. Londonban három pontba foglalták minimális követeléseiket egy kompromisszumos béke esetére:

Németország ürítse ki Belgiumot, adja át Franciaországnak Elzász-Lotaringiát, és kerüljön orosz kézbe a két tengerszoros. Berlinben ekkor vakon bíztak a végső győzelemben, ezen az alapon a németekkel tárgyalni nem lehetett.