Dtum
Login with Facebookk
1916 | Január

Epizódok

Tavaly augusztus 28-án vették be a németek Manonville várát Franciaországban, közel a belga határhoz. A várparancsnok büszkén hirdette az ostrom elején, hogy nincs hatalom, amelynek a vár kapitulálna.
Mikor aztán néhány 42-es gránát lecsapott az erődökbe s ugy összetörte azokat, mintha cserép bögrék lettek volna, a várparancsnok kénytelen volt másnap kapitulálni.
- Hamar egy fehér zászlót! – kiáltotta.
Csakhogy fehér zászló nem akadt sehol. Ki merte volna még csak gondolni is, hogy szükség lehet rá?
A dolog azonban sürgős volt és a találékony várparancsnok nem tétovázott: a ruhaszekrényből elövett egy fehér inget, ezt az ujjainál fogva seprü nyelére köttette és pár perc mulva megtörtént a kapituláció egy ing segitségével.

Egy flandriai német lövőárokba bomba repül. Csak ugy kézzel hajitották a franciák, akik nagyon közel voltak és nem is bomba volt, hanem egy öklömnyi kődarab, papirosba csavargatva. A papiroson ez állt:
- Ha finom, jó kávéra van étvágyatok, gyertek át mihozzánk, szivesen látunk, ha előbb bejelentitek.
Rövid tanácskozás következik a német tisztek közt, aztán a kő másik papirost kap és visszarepül a franciákhoz, akik ezt olvassák:
- Kávénk van Antwerpen elfoglalása óta annyi, mint a szemét. Jertek át ti mihozzánk, éppen most csapoltunk egy hordó friss bajor sört. Nem szükséges semmiféle előleges bejelentés, fogadásotokra mindig el vagyunk készülve.


A angol tisztek tudatlanságára jellemző ez a megtörtént eset: Ypern mellett egy fiatal angol lovashadnagy egyszer egész nyugodtan a német hadállásokba lovagolt, abban a hitben, hogy angolok vannak ott.
- Az ezredes urral kell beszélnem.
Persze azonnal odavezették és az angol tiszt így szólt a kezével mutogatva:
- Ott állnak a francia ütegek, jobbra tőlük a mi ütegeink, amott pedig a német ütegek. Parancsot hoztam, hogy ezeket támadjuk hátba.
- Köszönöm, - felelt a német ezredes, aztán fogságba vitette az angolt. Ennyire nem ismerték eleintén az angolok még a saját katonáikat sem!


Egy francia várat rohammal kellett bevenni. A németek utcánként hatoltak előre, végül a franciák a pincékbe bujtak el. Egy mogorva bajor népfelkelő lekiáltott az egyik pincébe:
- Nem jöttök ki rögtön, az anyátokat? Azt hiszitek talán, hogy én hiába nyargaltam fel ide?

Hogy a bajor nagyon szereti a sört, ez köztudomásu; de hogy mennyire szereti a sört, ezt pompásan illusztrálja a következő tábori lap, amelyet egy bajor közvitéz irt haza mindjárt a háboru elején:
- Kedves anyám, a háboru mégse olyan egyszerü valami, amint gondolná az ember, mert sör, az egyáltalán nincsen. Ölel hű fiad Vilmos.
Az anyának e levél után most már némi fogalma lehetett a háboruról.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Osztályozó mérkőzés – Osztályozó mérkőzés – "33" FC – NSC 3:0 (0:0)
Izgalmakban bővelkedő, kemény küzdelem után győzött a "33"-asok...
Beszélgetés az új, szegedi magyar filmgyárról Beszélgetés az új, szegedi magyar filmgyárról
Vincze Aladár főorvossal és Désy Alfréddel, a régi Star filmgyár...
Szombathelyi volt vezérkari főnök beismerő vallomást tett
A politikai rendőrség befejezte a nyomozást Szombathelyi...
A proletárdiktatura és a birtokreform A proletárdiktatura és a birtokreform
A földmivelésügyi népbiztosság kemény kézzel ragadta meg a...
A rövidfülü egyiptomi kecske A rövidfülü egyiptomi kecske
Már a gizehi híres királysírok falképein ott látható ennek az érdekes...
Francia-orosz szövetség Francia-orosz szövetség
A külpolitika terén nevezetes alakulás történt. Orosz- és...
A főváros húsvéti ajándéka A főváros húsvéti ajándéka
A főváros húsvéti ajándékáról, melylyel sportegyleteinket meglepte,...
Jókai- regénybe illő körülmények között eltűnt a budapesti görögkeleti főpap 200.000 pengős hagyatéka Jókai- regénybe illő körülmények között eltűnt a budapesti...
A görögkeleti román egyház budapesti elnöke Orz György ny. főkapitány...
Apróságok Apróságok
Beszélgettünk Mezey Máriával, aki kijelentette, hogy soha többet be...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98