Dtum
Login with Facebookk
1916 | Május

A hetvenéves Apponyi

A parlament ellenzéki pártjai meleg ünneplésben részesitették vasárnap gróf Apponyi Albertet, hetvenedik születésnapja alkalmából. A megyeház nagyterme, ahol az ünnepség történt, egészen megtelt a magyar ellenzéki politikai élet jeleseivel, a vidéki küldöttségek tagjaival, a karzatokat pedig megtöltötte az előkelő hölgyközönség.

Az országos egyesült függetlenségi párt nevében Tóth János mondott üdvözlő beszédet, mely igen nagy hatást keltett. Kétségtelenül az egész nemzet lelkéből beszélt Tóth János, amikor hangsulyozta, hogy a magyar népnek, amely ebben a háboruban véráldozatával megmentette a hazát, meg kell adni mindazokat a jogokat, melyek megfelelnek a nép által hozott óriás áldozatoknak. Ezután sorban üdvözölték Apponyit az ellenzéki pártok képviselői: Jászberény függetlenségi pártja, Jászberény városa, az amerikai magyarok képviselője és az egyetemi ifjuság lelkes szónoka.

Mindezekre gróf Apponyi Albert válaszolt. Mikor szólni kezdett és kifejezte háláját a Gondviselésnek azért, hogy megadta neki a magas kort és kedvezéseit, a meghatottságtól hangja megcsuklott és könnyezni kezdett. Majd kis pihenő után elmondta beszédét, amely a szónoki müvészetnek valóságos remeke s melyet az ünneplő közönség gyakran szakitott félbe zugó éljenzésekkel. Sok sok szép része van ennek a beszédnek, de talán a legszebb és legjelentősebb az, amely kifejti a jövendő Magyarország boldogulásának alapjait.

 

Apponyi a demokrácia és szociális reformokban látja hazánk jövőjét. Tétele az, hogy a jövendő Magyarországot a nép jogegyenlőségére és anyagi megerősitésére kell felépiteni. Kijelentette Apponyi, hogy a jövőben is harcolni fog eszményeiért, melyeknek diadalában nem kételkedik, de a politika terén aktiv szereplésre nem vágyik s ilyenre már nem is akar vállalkozni. Általában egész beszédében a nemzeti erőbe, a nemzeti ügy diadalába, a nemzeti élet teljességéért folyó harc sikerébe vetett erős hitet és bizalmat hirdette.

A közönség Apponyi beszéde után hosszu ideig ünnepelte. A gyülés után az Országos Kaszinóban ünnepi lakoma volt, melyen ujból lelkesen ünnepelték Apponyi Albert grófot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Házasodási láz után válási járvány
A „bunkerkorszak”után házitűzhelyalakítási láz tört ki...
A szövetkezeti bukások és felszámolások A szövetkezeti bukások és felszámolások
Tudvalevő dolog az, hogy a budapesti szövetkezetek váltótárcája...
A jószivü férj A jószivü férj
Őnagysága zsuron volt a minap. A mulatság egy kicsit elhuzódott és...
Mentőtanu jelenkezett Sacco és Vanzetti érdekében Mentőtanu jelenkezett Sacco és Vanzetti érdekében
A Sacco és Vanzetti ügy, amely izgalomba hozta az egész világot, a...
A Wiener Eislauf Verein versenye A Wiener Eislauf Verein versenye
A Wiener Eislauf Verein fenállásának 40-ik évfordulóján rendezett...
Schöpflin Aladár -  Ady Endre emléke Schöpflin Aladár - Ady Endre emléke
Ady Endrével Új versek című könyvének megjelenése után kerültem...
Fülei-Szántó Lajos: Otthon Fülei-Szántó Lajos: Otthon
A Hargita felett Sötét felhők szállnak, Tépelődő lelkem Gondjai...
Montgomery szombaton meginditotta offenziváját Tripolitániában Montgomery szombaton meginditotta offenziváját Tripolitániában
A Nemzetközi Tájékoztat Iroda jelenti az északafrikai helyzetről: A...
Lujza főherczegasszony Párisban Lujza főherczegasszony Párisban
Koburg Lujza herczegnő és Mattasich Géza Németországon keresztül...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98