Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

Semlegességből háborús részvétel

A világháború kezdetén az Egyesült Államok valóban, őszintén a semlegesség híve. Nem csak azért, mert az ország izolacionista hagyományai és közfelfogása ezt követelte meg. Hanem mert az ország számos ír és német származású polgára számára népszerűtlen lett volna egy Nagy-Britannia oldalán, a központi hatalmak ellen vívott háború. Az ország hatalmi érdekeinek is, úgy tűnt, a semlegesség felel meg: a rivális hatalmak kölcsönös meggyengülése és kimerülése közepette az USA gazdaságilag tovább erősödik. Jellemző volt a békeszándék erejére, hogy a bankokat utasították, ne adjanak hitelt egyik háborúzó hatalomnak se.

A helyzet fokozatosan változott meg. Miközben a búvárhajóharc a németek ellen hangolta a közvéleményt (melynek zöme azért eleve is inkább az antanttal rokonszenvezett) az ország gazdasági élete is egyre inkább összefonódott az antant országokéval.

 

Az Egyesült Államok hatalmas áruszállításait csak kisebb részben pénzzel, nagyobb részt más módon fizették ki az antant országok: törölték az USA által felvett adósságokat, részvényeket, vagyontárgyakat, aranyat adtak el, ill. hitelbe vásároltak. Az Egyesült Államok hitelfelvevő országból hitelezővé vált.

Gazdasága megerősödött, de közben mindinkább az antant győzelemben vált érdekeltté. Egy esetleges német győzelem az amerikai fellendülést, jólétet fenyegette volna, hiszen az áruszállítások és hitelek az antanthoz kapcsolódtak.

 

Az orosz forradalom példája, egy esetleges európai forradalmi hullám lehetősége is a háborús részvételre sarkallta az ország vezetőit. Gazdasági érdek, politikai számítás, érzelmi tényező és erkölcsi megfontolás egyaránt a háborús részvételre ösztönzött. Az újabb német támadások amerikai kereskedelmi hajók ellen, s a Zimmermann-távirat csak a végső lökést adta meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Amerikai katonai zubbony Amerikai katona
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98