Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

Zimmermann-távirat – az ostoba provokáció

Zimmermann német külügyminiszter 1917-ben hajmeresztő ötlettel állt elő. Német segítséget ígért Mexikónak, ha az megtámadja az Egyesült Államokat. A latin-amerikai ország visszaszerezhetné Új-Mexikót és más, hosszú idővel korábban amerikai kézre került egykori mexikói területeket.

 

Valójában Mexikónak semmi kedve sem volt háborúzni, a németek pedig nem tudtak volna érdemi segítséget nyújtani a távoli országnak. Így az egész elképzelés megszületése pillanatában hamvában holt.

A brit titkosszolgálat azonban megfejtette a távirat szövegét, melyet Zimmermann a mexikóvárosi német nagykövetségre küldött. Tájékoztatták az amerikaiakat, akik megvesztegetve egy alkalmazottat, hozzájutottak a távirathoz. Ezt egy ideig titokban tartották, aztán megfelelően időzítve – amikor az elnök már döntött a háborús részvételről – leközölték az amerikai sajtóban.

 

A Mexikóval szemben nem csekély ellenszenvet érző amerikai közvéleményt a sajtóközlemény is a németek ellen hangolta. Az ostoba távirat remek ürügyet biztosított a háborús részvételt régóta latolgató vezető köröknek.

immermann német külügyminiszter 1917-ben hajmeresztő ötlettel állt elő. Német segítséget ígért Mexikónak, ha az megtámadja az Egyesült Államokat. A latin-amerikai ország visszaszerezhetné Új-Mexikót és más, hosszú idővel korábban amerikai kézre került egykori mexikói területeket.

 

Valójában Mexikónak semmi kedve sem volt háborúzni, a németek pedig nem tudtak volna érdemi segítséget nyújtani a távoli országnak. Így az egész elképzelés megszületése pillanatában hamvában holt.

A brit titkosszolgálat azonban megfejtette a távirat szövegét, melyet Zimmermann a mexikóvárosi német nagykövetségre küldött. Tájékoztatták az amerikaiakat, akik megvesztegetve egy alkalmazottat, hozzájutottak a távirathoz.

 

Ezt egy ideig titokban tartották, aztán megfelelően időzítve – amikor az elnök már döntött a háborús részvételről – leközölték az amerikai sajtóban. A Mexikóval szemben nem csekély ellenszenvet érző amerikai közvéleményt a sajtóközlemény is a németek ellen hangolta. Az ostoba távirat remek ürügyet biztosított a háborús részvételt régóta latolgató vezető köröknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A madarak repülése 1. A madarak repülése 1.
Houssay Frédéric, a párizsi Sorbonne nem régen elhunyt tanára,...
Villamos postakocsi Villamos postakocsi
A villamosságot ujabban a postai forgalom lebonyolitásának...
Lotz Károly temetése. Lotz Károly temetése.
A kitünő magyar festőt október 15-ikén délután temették el a...
Népkultúra Népkultúra
A minap egy társaságban arról volt szó, hogyan születik a népkultúra,...
Miért volt Vázsonyi a miniszterelnöknél Miért volt Vázsonyi a miniszterelnöknél
Az egynapos parlamenti ülésezés után ismét csend állott be a...
Gabler Hedda Gabler Hedda
A XIX. század második felének roppant gazdasági fejlődése a...
Gerbeaud- A leghíresebb európai cukrász halála Gerbeaud- A leghíresebb európai cukrász halála
(A Hétfői Napló tudósítójától). A télelő langyos szele gyászlobogót...
Erőszak és szélsőségek a mindennapokban Erőszak és szélsőségek a mindennapokban
Azt is kérdezhetnénk, miért téma ez? Az erőszak mindig velünk volt,...
A miniszterelnök rendelete a magyar királyságról A miniszterelnök rendelete a magyar királyságról
A hivatalos lap vasárnapi számában miniszterelnöki rendelet jelent...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98