Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

Az éjszaka

Azt halljuk, hogy az éjszakai élet egészen meg fog szünni az országban, állítólag a kereskedelmi miniszter jelentette ki ezt a nála tisztelgő vidéki kávésoknak, akik azon panaszkodtak, hogy alig nyitják ki a kávéházaikat, máris be kell csukniok. A miniszter állítólag azt felelte nekik, hogy sohase sirjanak, lesz ez még rosszabbul is. Megszünteti még az éjszakai klubéletet is, meg azokat a házi összejöveteleket is megtiltja, amiket a mostani korai záróra miatt rendeznek.

 

Álljunk meg csak egy pillanatra! Miért szükséges ez a grand betiltás, miért kell az embereknek tizenkét órakor okvetlenül az ágynak dőlniök, mikor van vagy harmincz perczentje a városok felnőtt népességének, amely éjjeli három óra előtt nem tudja álomra húnyni a szemét. Miért? A szénmegtakarítás miatt? Ez nem lehet, hiszen illetékes fórumok fennen hirdetik, hogy egész Pesten nem több harmincz mázsánál, amit naponta a korai zárással megtakarítanak a villanyfejlesztő gépek kisebb akcziója révén.

 

A szénmegtakarítás csak ürügynek látszik, mert nem hisszük, hogy a kormányok (német, osztrák, magyar) ilyen egyöntetüen építenének egy hibás talajra, nem hinnők, hogy annyi szén megtakarítása végett, amennyit egy puczeráj is elhasznál naponta, ilyen súlyos következményű rendeleteket hozzanak.

 

Kétségkivül más a rugója ezeknek a háborus rendelkezéseknek. Nem a szénkalóriák pocsékolása, hanem az emberi energiák megtakarítása miatt hozzák ezeket a statutumukat. Feküdjön le mindenki korán, hogy tisztességes ideig aludjon s reggel mint friss, egész ember lásson hozzá a munkájához. Igy van ez rendjén....igy volna ez rendjén!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98