Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

Zord idők

A kor, a melyet most élünk, tele van az örökkévalóságba beleragyogó dicsőséggel: de tele van szenvedésekkel is, a melyekről az utókor meghatott hangon, sóhajtva fog mindig megemlékezni. Az erkölcsért, az igazságért bontottuk ki zászlónkat és a győzelem ragyogja be e zászló szárnyát.

De a roham, a melyet vissza kellett és még vissza kell vernünk, páratlanul heves volt, mert még soha a világtörténelem folyamán nem történt, hogy az ádáz erőknek olyan tömege támadott volna, a milyennel mireánk ránk zúdultak ellenségeink. Úgy szervezkedtek nyilt szövetkezésekkel és titkos, áruló czimborázással, hogy a világ minden tája felöl, hátul, oldalt ránktörhessenek, harczosok millióit küldötték ellenünk és hogy ne csak karddal árthassanak, hanem kórsággal is – elzárták előlünk a világforgalom utjait: az éhség és az inség gyilkos nyavalyáival akartak leterittetni bennünket. 

Czéda szándéka a latroknak nem sikerült.
Hasztalan állították minden hősünkkel szembe három katonájukat, semmiféle túlerő nem tudta őket megoltalmazni a vereségre toluló vereségtől. Milliós hadaik véreztek el és a rengeteg vér árán mást, mint kudarczot, futást, gyalázatot nem vásároltak. Apró czinkosaikat legázoltuk, a nagyok tehetetlenül állnak és magukon se tudnak segíteni.

Kiéheztető tervük immár a háború harmadik esztendejében is csak terv még és a mi szükölködést és szenvedést ránk szabadítottak, azt ők éppen úgy, ha nem jobban nyögik, mint mi. Éheznek, fáznak, szükséget látnak, drágaságot nyögnek, holott az ő útjaik más világrészekkel szabadok voltak és holott Amerika a „semleges” táplálta őket buzával, aczéllal, aranynyal, mindennel, a mivel csak segíthetett nekik és rajtuk. 

Mi lesz most, a mikor a buvárhajó, mint szigorú csendőr folyton lesben áll a nagy vizi utakon, hogy ezt a sunyi praktikát, akár tetszik Amerikának, akár nem tetszik, lehetetlenné tegye? Mikor minden héten millió meg millió métermázsa mindenféle dúgárú, a mit ellenségeinknek akartak csempészni, a tenger fenekére sülyed hajóstul együtt.

A háború apostolai még hangosan rázzák a rongyot, de arczuk már sápadt és semleges lapok megirták, hogy egész Angliában vad rémület szállta meg a lakosságot. A gazdagok rengeteg árakon kapkodtak össze minden megszerezhető élelmiszert és dugták el biztos helyre, a kormányok pedig egyik rendeletet a másik után adják ki az adagok csökkentésére. Nagy ipari üzemek beszüntetik a munkát, mert a kazánok hidegek, anyag is alig van és a hajók nagy része semmi áron se hajlandó útnak indulni, mert a személyzet inkább dologtalanul nyomorog, semhogy jó pénzért is – a halálba rohanjon. 

A háborús megpróbáltatások terhét a legutóbbi időben még egy keserves teher növelte. Zordon erővel, dühös kegyetlenséggel tört ránk a tél és új szenvedéseket árasztott reánk. Kegyetlen próba volt, de Hindenburg szavára kell emlékeznünk, a ki az őszön egyszer ezt mondta: – Ha esik az eső, akkor nemcsak mi ázunk, hanem ők is.

És ezúttal ez a nagy igazság ellenségeinkkel szemben még érvényesebb volt.
Mert minekünk csak a kemény tél által okozott közlekedési zavarokat kellett leküzdenünk, hogy a baj megenyhüljön, hiszen Európa legnagyobb, és legértékesebb szénbányái a mi birtokunkban vannak. De az ő helyzetük vigasztalan, mert az egyetlen forrás, a melyből táplálkoznak: Anglia.

És Anglia, ha nem is lenne olyan önző uzsorás, a milyen, akkor is csak egy foghegyre valót segíthetne rajtuk. Olaszországban már tavaly télen harmincznégy koronát fizettek egy métermázsa angol szénért, pedig akkor még a blokád nem pusztította a hajókat és Francziaországban már deczemberben valóságos lázadások voltak a szénhiány miatt. Nagy franczia városokban már hónapok óta nem járnak a villamosok és nincsen esti világítás. 

A mi minálunk csak muló baj volt, bár keserves, de bizton orvosolható: ellenségeink országaiban végzetes veszedelem, a mely napról-napra erősebben érezteti a maga sorvasztó hatását. A francziák már csak egynegyed kiló czukrot kapnak egy hónapra, a párisi napilapok csak hetenként kétszer jelenhetnek meg.

Ezek a teljes kimerülés jelenségei, a melyekkel szemben nekünk csak egy jelszavunk lehet: kitartás!

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A tél felcicomázta a házikót Egy éjszaka hótakarója
Cikk-ajánló
Lesz-e trónörökös Szerbiában? Lesz-e trónörökös Szerbiában?
Mióta a Karagyorgyevics-család nyiltan föllépett mint Szerbia...
Napsugárzás és a sarki jégtakaró Napsugárzás és a sarki jégtakaró
Az utóbbi időben csillagászati megfigyelésekkel igyekeztek eldönteni,...
Itt lehetne Európa vitamintelepe Itt lehetne Európa vitamintelepe
A mezőgazdaság iparosításának és a háziipar fejlesztésének a...
Török testvéreink Török testvéreink
Mikor legdühösebben törtek ránk ellenségeink, a derék török nemzet...
Bernáth Aurél kiállítása Bernáth Aurél kiállítása
Végre ismét egy olyan kiállítás, melyre büszkék lehetünk, mert egy...
Az Adria Biztosító Társulat 1905. évi zárszámadása Az Adria Biztosító Társulat 1905. évi zárszámadása
Az Adria Biztosító Társulat 1905. évi üzleti jelentései és...
Churchill bemutatkozott az alsóházban Churchill bemutatkozott az alsóházban
Churchill az este kihallgatáson jelent meg a királynál. Bejelentette,...
Hírek a belföldről és külföldről Hírek a belföldről és külföldről
Kecskeméten régen érzett hiányt van hivatva pótolni az uj, Kecskeméti...
Béketárgyalások Portsmouthban Béketárgyalások Portsmouthban
A felek örömmel fogadták Roosevelt ameriaki elnök közbenjárását, a ki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98